Jó erőben a részvénypiacok
A befektetők már nagyon felejteni akarják a járványt, pedig akad még bőven bizonytalanság.
A befektetők már nagyon felejteni akarják a járványt, pedig akad még bőven bizonytalanság.

1996-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent.

Az újabb, de még mindig csak részleges lazításokat csütörtök délután jelenti be a miniszterelnök.
A világjárvány most az amerikai kontinensen terjed a legerőteljesebb mértékben.
Az amerikai elnök és Andrew Cuomo találkozóján a gazdaság újraindítása volt a téma.
Szakértők szerint óvatosságra van szükség, mert nincs kizárva, hogy a vírus újra erőre kaphat.
Az olaszországi járvány gócpontjaként ismert Lombardia tiltakozik a tartomány határainak további lezárása ellen, miközben a dél-olaszországi Szardínia és Szicília vírustesztet sürget az esetleges beutazóktól. A halottak száma ismét száz fölé emelkedett eg
A járvány előtt a török-görög határon komoly konfliktushelyzet alakult ki, sok ezer migráns részvételével.
Miután a számok kiszivárogtak, Csőzik rémhírterjesztésért feljelentést tett, majd a kormányra kezdett mutogatni.
A két ország a nehéz időszakban is számíthattak egymásra – mondta Szijjártó Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.