Lavrov: A Nyugat tiltja Moszkva segítségét
Lavrov védelmébe vette az Egészégügyi Világszervezetet az ellene megfogalmazott „rágalmakkal” szemben.
Lavrov védelmébe vette az Egészégügyi Világszervezetet az ellene megfogalmazott „rágalmakkal” szemben.

2024-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1300 főre csökkent.

Az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak mutatták be a szakmai videokonferencián.
A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő volt a vendége.

A tervezett gyártási kapacitás napi 10 darab lélegeztetőkészülék.

Az Európai Bizottság támogatása leginkább a járvány által legjobban sújtott uniós területeire koncentrálódik.
Hazánk az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet – fogalmazott Varga Judit.

A világjárvány megmutatta, milyen szoros egymásra utaltságban élünk mi, közép-európai nemzetek.

Az első két halálesetet a héten regisztrálták a Xingu folyó medencéjében.
Bodó Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy cég akár több alkalommal is igénybe vehet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.