Van abban valami ízléstelen és gusztustalan, az a fajta nyálkás, bűzös, amitől kirázza az embert a hideg, amikor a Jobbik nevű balliberális párt egy sikeres, felkészült és köztiszteletben álló szakembert, Müller Cecíliát próbálja mocskolni, hitelteleníteni és kigúnyolni.
A legprimitívebb, Farkasházy Tivadar Hócipőjét idéző módon. Vagy még annál is gyengébb színvonalon, humortalanabbul, gonoszabban. Utána lehet nézni a Facebookra posztolt képeknek, amelyeket a ma már a baloldali összefogás legharcosabb, széthullófélben lévő pártja osztott meg követőivel.
Persze kérdés, illendő-e egyáltalán háborús helyzetben azon az operatív törzsön élcelődni, amely a budapesti hivatalában rejtőzködő főpolgármesterrel ellentétben hónapokon keresztül valós munkát végzett, majd mindennap kiállt a nyilvánosság elé, beszámolt a védekezésről, a betegek és az elhunytak számáról, és minden felmerülő újságírói kérdésre – még a legbutábbra és a legprovokatívabbra – is igyekezett választ adni. De a mindennapi életünket befolyásoló változásokra vonatkozó tanácsokkal, ajánlásokkal sem maradt adós Müller Cecília csapata.
Illetve dehogy kérdés. Egy normális, felelősen viselkedő ellenzékkel rendelkező országban egy ilyen pusztító vírus fenyegetésének az árnyékában nem is merülhetne fel, hogy az ellenzék pártjai, polgármesterei, szervilis házilapjai, például a 444 kedvence, Baranyi Krisztina vagy a biciklifétissel megvert főpolgármester napi három Facebook-posztban szemétkedjen Müller Cecíliával és az operatív törzzsel.
De nekünk belőlük is a legférgesebbje jutott. A tíz éve forradalmárt játszók most sem voltak képesek félretenni a miniszterelnök iránti ellenszenvüket, a tíz éve diktatúrát hazudozók most is képtelenek voltak O1G-k nélkül posztolni, a tíz éve a sajtószabadság megszűnéséről hazudozóknak ezekben a vészterhes időben sem a védekezés, hanem a kormány megbuktatása volt a legfontosabb céljuk. Naná, hogy a koronavírust is pitiáner pártpolitikai céljaikra próbálták felhasználni.
A helyzetet kiválóan jellemző, emblematikus jelenet az ATV stúdiójában játszódott le, ahol is az amúgy életvitelszerűen a sajtószabadság megszűnéséről deliráló nagy tudású szakember, a hol újságíró, hol politológus Lakner Zoltán mint valami lázadó kamasz büszkélkedett el azzal a félelmet nem ismerő, legendásnak gondolt hőstettével, hogy ő bizony nem egyszerű mezei ellenálló, hanem a legvakmerőbbek egyike. Ugyanis nem szokta nézni az operatív törzs tájékoztatóját. Nem érdekli, nem tartja hiteles információnak, amit Müller Cecíliáék mondanak. És ezzel a véleményével nem volt egyedül.