Orbán Viktor: Magyarország biztos pont
A miniszterelnök a kötcsei Polgári piknikről jelentkezett be a közösségi oldalán.
A miniszterelnök a kötcsei Polgári piknikről jelentkezett be a közösségi oldalán.

Az igazságügyi miniszter vitát fog kezdeményezni az EU jövőjéről, ebben arról lesz szó, hogy az elmúlt évek válságaiból tanulva milyen választ kell ezekre adnia Európának.

2010 óta sikerült eljutni a baloldal által sulykolt, „merjünk kicsik lenni” politikától oda, hogy ma már a politikai cselekvés középpontjába a magyar emberek érdekei kerültek.

Magyarország exportjának 77-78 százaléka az EU-ba irányul, az ország érdeke az uniós tagság, és az EU-nak is érdeke a magyar tagság – hangsúlyozta a miniszter.

A miniszterelnök megérkezett a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a kötcsei Polgári Piknikre.

Sokan sokféle interpretációt igyekeznek majd adni Orbán Viktor szombaton, a kötcsei Polgári pikniken elhangzott előadásának.

Orbán Viktor miniszterelnök többek között a családpolitika kiemelt szerepéről, az európai politikai helyzetről és a közelgő önkormányzati választásokról is beszélt.

A magyar gazdaság növekedése nemcsak kiemelkedően magas, hanem az EU-n belül az egyik legmagasabb, és a közép-európai térségben is élenjáró – mondta a miniszter a Polgári Pikniken.

A politikus a közelgő önkormányzati választás kapcsán újságírók előtt hozzátette: azzal foglalkozik, hogy mit csinált meg idáig, és mit, hogyan szeretne tovább folytatni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.