idezojelek

Stratégiai csomópontok

A sikerhez maga a közösség az elengedhetetlen alap, és ez az, ami nincs meg a baloldalon.

Cikk kép: undefined

A magyar sajtószabadság megszűnéséről tizenkét éve rendszeresen hírt közlő „független” (sic!) sajtó reakcióit olvasgatni az idei év rendkívül sikeres jobboldali rendezvényeiről kifejezetten szórakoztató. Legyen szó az Euró­pában első alkalommal megrendezett, a világon a legnagyobb érdeklődést kiváltó és legjelentősebb konzervatív politikai konferenciájáról vagy a „megszokott” szellemi műhelyek tanácskozásáról, látható, hogy az önelégült baloldali politikum továbbra sem érti a valóságot. Bár tanácsot adni nekik egyáltalán nem áll szándékomban, azonban a jobboldal intellektuális pezsgését kritizáló, majd a hétvégi Tranzit miatt „vitastopot” hirdető magatartásukra röviden reflektálnék, mert komoly tanulsága van.

CPAC Hungary, MCC Feszt, Tranzit, Tusványos. Mind olyan „hub”, stratégiai csomópont, amelyek igazolják Wass Albert alapigazságát:

Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.

A politika primer szintjén talán nehezebben értelmezhető ez a testtartás. Az egymásnak feszülő oldalak ugyanis rendszeresen vádolják meg azzal kihívóikat és ellenfeleiket, hogy nem építenek, hanem épp ellenkezőleg, rombolnak. De vannak olyan történelmi pillanatok, amelyek igazságot tesznek egyik fél kárára, a másik fél javára. Ez történt 2010 óta minden országgyűlési választáson Magyarországon: a rombolásra nemet, az építkezésre pedig igent mondtak a magyarok.

Ellen-Tusványosra, ellen-Tranzitra, ellen-Kötcsére lenne szüksége az ellenzéknek

– írja az egyik balos lap a jobboldal tihanyi idénynyitója után. És igazából ebben az egy vágyvezérelt mondatban benne van minden, ami miatt a kormányrúd közelébe sem kerültek az utóbbi évtizedben. Ezek a rendezvények – na meg a CPAC – nem csak úgy „lettek”, hanem egy közösségbe ágyazódva, a közösség által és a közösségnek jöttek létre.

Sokszor mondják – joggal –, hogy a mai magyar jobboldal egy sikeres közösség, azonban nemcsak a közösségnek van szüksége sikerélményre, hanem a sikerhez maga a közösség az elengedhetetlen alap. És ez az, ami nincs meg a baloldalon – és ez természetesen nem a szimpatizánsok, hanem a baloldali politikai elit csúfondáros, rút hibája.

Azé az elité – és legfőképpen ikonikus alakjáé, Gyurcsány Ferencé –, mely nemcsak az országot igyekezett lerohasztani 2010-re, de önmagát is. Előbbi – szerencsére – orvosolható bűn volt, utóbbi projekt viszont beteljesedett. Az a baloldal, mely a kommunizmus során, majd a rendszerváltoztatást követő közel két évtizedben jóformán korlátlan monopóliumot élvezett a nyilvánosság különböző tereiben, és már-már abszolutisztikusan uralta a különféle társadalmi alrendszereket, mára azzal kénytelen szembesülni, hogy se víziója, se stratégiája, se releváns támogatottságra találó politikája nincs, melyhez közösséget tudna szervezni. A hatalombirtoklás puszta vágya ugyanis nem elégséges feltétele mindennek, a sikertelenségből és a hatalomfosztottságból fakadó frusztráltság pedig pláne nem. Ehhez jóval többre van szükség.

Az egyik legfontosabb kritérium az ideák és a pragmatista realizmus habarcsának egyidejű és okos képviselete, valamint gyakorlatba ültetése. Ennek a gyakorlatnak ráadásul olyannak kell lennie, melyet az adott közösséget létrehozni kívánókon, a „kemény magon” kívül még rengetegen magukénak vallanak, azonosulni tudnak azokkal. Erre számos példát hozhatunk az utóbbi évekből: családtámogatás mint a nemzeti megmaradás záloga az illegális bevándorlás ösztönzése helyett; a nemzeti tartalékok gyarapítása a magyar vagyon felélésével szemben; az összefogás sürgetése a nemzeti érdekként azonosított ügyek mentén a megosztó politizálás helyett. Csak pár absztrakt példa, melyekről pontosan tudja minden olvasó, hogy a magyar politika bal- és jobboldala hol helyezkedik el ezek képviselete kapcsán anélkül, hogy odaírtam volna. És a gyakorlati bizonyíték: a sorozatban elért kétharmados győzelmek, azok a választási eredmények – például legutóbb idén –, melyek tisztán mutatják: Magyarországon még mindig a jobboldalnak van bővülési potenciálja a társadalmi támogatottság terén.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahhoz azonban, hogy ilyen magától értetődő közösség létrejöjjön, a publikumot összetartó közös élmények kellenek. A jobboldal még a 2002-es választási vereségből, a 2006-os sokkok sorozatából (őszödi beszéd, rendőrterror, gazdasági összeomlás és eladósodás) is erőt tudott meríteni, nemhogy a 2006 őszétől megindult győzelmi hengerből, mely zsinórban tizenhárom országos választás megnyerésében ölt testet. Ez a tendencia (is) kínál alapot a hálózatosodásra, melyre nemcsak nemzetközi téren, de magától értetődően idehaza is folyamatos szüksége van a jobboldalnak: a networkingre, a találkozásokra, az összetartozás élményének megélésére, az egészséges „mi” tudat elmélyítésére.

Ezt igazolják az elmúlt fél év hazai rendezésű fesztiváljai, akciókonferenciái, találkozási hálói is. A sort az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungary kezdte még májusban, egy hónappal azután, hogy a jobboldal történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Ez a siker, valamint az utóbbi három kormányzati ciklus kiemelkedő eredményei hazánkat véleményem szerint a konzervatív közösség egyik leginkább irigyelt tagjává tették. Nem véletlen, hogy a budapesti konferenciára a világ minden pontjáról idesereglettek a magyar receptet közelebbről megismerni vágyók. Mondhatnám, hogy minden kívánságuk így teljesüljön, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédében ennek a kiemelkedő politikai teljesítménynek a fortélyait árulta el 12 pontba sűrítve. Az első, euró­pai helyszínen megrendezett konzervatív politikai dzsembori azonban nemcsak emiatt lesz emlékezetes, hanem a küldetésének köszönhetően is. Ez nem más, mint a nemzeti erők nemzetközi összefogásának erősítése, elérése, a liberálisok által évekkel ezelőtt kitalált, de ezúttal jó értelemben használt hálózatépítés és szövetségkeresés előmozdítása.

Az „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” gondolat sosem volt aktuálisabb, mint ebben az évtizedben. Koronavírus-járvány, háború Ukrajna és Oroszország között, energetikai krízis és ennek nyomán felerősödő migráció. Mind olyan globális kihívások, melyekre működő lokális választ szeretnénk adni. A CPAC Hungary ennek a lehetőségét megteremtette – és persze bizonyos formában folytatódott a dallasi CPAC-en is, szintén a magyar kormányfő stratégiai távlatokat feszegető beszédével.

Hasonló elgondolásból és a jobboldal olthatatlan tanulási vágyából fakadóan jött létre az MCC Feszt is, amely Közép-Európa legjelentősebb szakmai és közéleti, egyben könnyűzenei fesztiváljává növi ki magát lassan. Az egyre komolyabb hagyománnyal rendelkező, jobboldali közéleti események közé már évtizedekkel korábban felkerült Tusványos, melynek mind belpolitikai, mind külpolitikai üzenete, a jobboldali tábort összetartó értéke van. Megtestesíti azt a rendszerváltoztatás utáni konzervatív gondolatot, hogy lélekben tizenötmillió magyarért felelős a nemzet mindenkori vezetése. Ez a nemzetegyesítő üzenet nemcsak szimbolikus tartalommal bír, hiszen Orbán Viktor rendre kimerítő és a libernyák nyilvánosságot frappánsan őrületbe kergető értekezést tart Erdélyben. Tusványos emiatt a nemzeti összetartozás fontos kifejezője, a jobboldali politikai közösség sikerének egyik alappillére.

És akkor ott van még a liberálisok szemét igencsak szúró, 2009 óta évente többször, így múlt héten megtartott, sok ezer embert megmozgató Tranzit is, ahol szintén kiderült: az említett balliberális elit nemcsak az ország vezetésére, de még a vitára is alkalmatlan. Frusztráltságuk persze érthető: a közösségépítéshez, a vállt vállnak vetve való küzdéshez ugyanis – nekünk – nem kellett „hazudni reggel, éjjel meg este”, nem kellett a választási kampányban adatokat kozmetikázni és nem kellett az embereket becsapni vagy éppenséggel közéjük lövetni. Éppen ellenkezőleg: a magyarokkal, a magyarokért való politikát kellett folytatni, közösen, a nemzeti ügyeinkért, a jövőnkért. Persze nem elég, ha valaki jobboldali – de azért segít egy kicsit. Például abban, hogy megtanuljunk nem valami ellen, hanem valamiért küzdeni: Istenünkért, hazánkért, családunkért.

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntik az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciájának (CPAC) megnyitója előtti programján, az Alapjogokért Központ fogadásán a CPAC helyszínén, Dallasban 2022. augusztus 4-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda /Benko Vivien Cher)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.