Kovács Zoltán: Az európai bürokraták bevándorláspárti álláspontot képviselnek
Az Európai Bizottság és egyes képviselőinek reakciója arról árulkodik, hogy Magyarország a tájékoztatási kampányban olyan témákat érintett, amelyek valósak.
Az Európai Bizottság és egyes képviselőinek reakciója arról árulkodik, hogy Magyarország a tájékoztatási kampányban olyan témákat érintett, amelyek valósak.

Hétfőn a központi programok keretében a Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelem órával, valamint csoportos tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.
A 2018-as év nemzetközi sajtómegjelenéseit a kormány témái uralták, köztük Soros György és a migráció, valamint az ukrajnai magyar kisebbség helyzete.
Európa jelenleg nem jó úton jár, különösen az illegális migráció tekintetében – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.
Ez tökéletesen alkalmas arra, hogy a hagyományos médiából Magyarországról tájékozódni kívánók teljesen más képet kapjanak az országról, mint ami a valóság.
A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Kovács Zoltán azt mondta, a migráció támogatását célzó tervek továbbra is ott vannak „a brüsszeli fiókokban”, és olyan döntések születnek a háttérben, amelyek ezek megvalósítását célozzák.

Az Egyesült Államok korábban „hajlott arra, hogy megfeledkezzen Közép-Európáról, magára hagyta ezt a térséget”. Kovács Zoltán „egy új korszak kezdeteként” értékelte Mike Pompeo budapesti útját.

Az EU következő 7 éves költségvetésével kapcsolatban Kovács Zoltán kiemelte: Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy a szegényebb országok a korábbinál kevesebbet kapjanak.
Kovács Zoltán felhívta rá a figyelmet: az amerikai külügy is elhatárolódott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Beváltotta a fenyegetését, lakóház égett ki Várpalotán.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

A Shell múltját súlyos morális terhek árnyékolják.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.

Ezt a barmot…

Kicsit nehéz eligazodni a bírósági ítéletek szövevényes világában, igaz?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.