Orbán Viktor: A magyar rendőrök képesek garantálni a mindennapok biztonságát
Magyarország büszke lehet rendőrei, akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát a felére csökkenteni – mondta a miniszterelnök.
Magyarország büszke lehet rendőrei, akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát a felére csökkenteni – mondta a miniszterelnök.
A kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a fő cél a nyári szezonban mind a Balaton, mind a Velencei-tó esetében – hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője.
Szentgyörgyvölgyi Péter kormánypárti polgármester közölte, hogy a nyári időszakban a belvárosi közterület-felügyelet és a kerületi rendőrség közösen járőrözésbe kezd.
Magyarországon egyetlen településén sem alakult ki közbiztonsági deficit, nincsenek no-go zónák – szögezte le a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója.
A polgárőrök tevékenységének is köszönhető, hogy a 2010-es 430 ezerről 2018-ra 187 ezerre csökkent az országban elkövetett bűncselekmények száma.
Az elmúlt kilenc évet tekintve tavaly volt a legalacsonyabb a bűncselekmények száma Budapesten – emlékeztetett Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány.
A parlament hétfői ülésnapján elhangzó kérdések egyikére válaszolva az államtitkár elmondta: a rendőrség eredményes munkájához szükséges források szerepelnek a költségvetésben.
Az osztrák sajtó összesítése szerint tíz embert öltek meg január elseje és február 10-e között, a gyanúsítottak többsége migrációs hátterű személy.
Kijelenthetem, hogy az utóbbi években kiegyensúlyozott a közbiztonság minden településen, és ezek nem politikai szólamok — mondta az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Két minősíthetetlen megjegyzés hangzott el egy tiszás európai parlamenti képviselőtől.
Milánói színekben játszottak kulcsszerepet a korábbi Bayern-futballisták.
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.