Hidegháborús nyomás alatt a hongkongi mikrokozmosz

Tizenegy helyet esett vissza Hongkong a nagyvárosokat közbiztonsági szempontból értékelő egyik idei listán. Az erőszakos tüntetések miatt egyre veszélyesebbnek ítélt világváros nem először válik nagyhatalmi rivalizálás helyszínévé, s éppen sajátos története mutathat kiutat jelenlegi válságából. Hongkongban ugyanis létezik a multikulturalizmus sikeres modellje, kérdés azonban, hogy ezzel felül tud-e emelkedni a jelenlegi hidegháborús állapoton.

Emeletes villamos a bevásárlóforgatag közepén. A siker kulcsa az emberekben rejlik Fotó: Tyrone Siu Forrás: Reuters

Repülőgép-pilóták elmondása szerint nyári éjszakákon már 350 kilométer távolságból szembetűnők Hongkong fényei. Ez olyan, mintha Londonból felszállva ellátnánk Párizsig vagy Belgrádból Budapestig. Ha azonban közeledünk a Dél-kínai-tengeren fekvő városhoz, a repülőgép ablakából is látványossá válik a környezet zord arca. Az alig tíz kilométer hosszú Hongkong-szigeten gyakorlatilag nincs egyenletes terület, és a város északi, félszigeten fekvő része sem túl barátságos. A sziklás domborzat miatt a környező tengereken kifejezetten veszélyes a hajózás, ráadásul a térségben gyakoriak a tájfunok. Lord Palmerston brit külügyminiszter a XIX. században úgy írta le a területet, mint egy kietlen szigetet, amelyen még egy házat sem lehet felépíteni.

Hongkong sok szempontból ellentmondásos hely, ami arra vezethető vissza, hogy a barátságtalan sziklákon a világ talán legfényűzőbb nagyvárosa épült fel. Van is vita arról, hogy kizárólag az egykori gyarmatosító brit birodalomnak köszönhető-e a mintegy két emberöltő alatt történt elképesztő változás. Peking elméletét alapozzák meg a helyi néprajzi múzeumban kiállított őslénytani leletek. Ezek szerint a mostani Kína déli részén megjelent, kezdetleges civilizációk vándoroltak át és népesítették be a szigetet. Később, az időszámításunk előtti harmadik évszázadban pedig az első kínai Csing-dinasztia kiterjesztette hatalmát a térségre.

Az első ópiumháborút lezáró, 1842-es nankingi szerződéssel Hongkong brit uralom alá került, s csak 1997-ben tért vissza a Kínai Népköztársasághoz. Bár a pekingi vezetés a nyolcvanas évektől gőzerővel fejlesztette nagyvárosait, az átadáskor még mindig szembetűnő volt a különbség Hongkong és a kulturális forradalmat, éhínségeket megélt úgynevezett szárazföldi Kína települései között. A pekingi kommunikáció ezért próbálta árnyalni a brit gyarmatosítók érdemeit. Igyekeztek leszámolni a Lord Palmerston óta közszájon forgó nézettel, miszerint Hongkong helyén egykor nem volt más élhetetlen dzsungelnél. A kínai narratíva szerint a térségben már korábban viszonylag nagy volt az élet, a britek tehát egy működő modellt vettek át és fejlesztettek tovább.

Emeletes villamos a bevásárlóforgatag közepén. A siker kulcsa az emberekben rejlik
Fotó: Reuters

Azt persze nem lehet elvitatni, hogy Hongkong a brit gyarmatbirodalom részeként vált a világ egyik – ha nem a legnagyobb – pénzügyi központjává. A mai napig jól felismerhetők a város tervezésekor használt londoni gyakorlatok és minták: a metróban mintha ugyanaz a hang figyelmeztetne az érkező szerelvényre, a „double decker” buszok mellett itt emeletes villamosok is vannak és hasonlók a közúti lámpák vagy a baloldali közlekedésre emlékeztető felfestések a zebrán. A gyarmati múlt maradványai ellenére azonban általánosan elfogadott nézet, hogy a város sikere elsősorban nem a londoni döntéshozókon múlott.

„Az, hogy Hongkongban létrejöhetett a konfuciánus kultúrát és a nyugati kapitalista életmódot boldogan összeházasító, az angolszász jogállamiságot éltető közösség, elsősorban a szerencsés véletlennek és nem egy brit koncepciónak köszönhető” – írta a Hongkong modern történelme című könyvében Steve Tsang politológus. Tsang véleménye általánosan elfogadott nézet, amit jól érzékeltet Kevin Rafferty dokumentumfilmes. „Hongkong egyetlen erőforrása a nagyszámú helyi lakosban rejlik. Olyan emberek, akik ismerik a kemény munkát, vágynak a sikerre és a gazdagságra” – írta a Város a sziklákon című könyvében az amerikai szerző.

Nem véletlenül vált a hongkongi polgár útinaplók, antropológiai értekezések és politikai publikációk központi témájává. Erős identitásuk ugyanis kétélű fegyver: bár magában hordozza a multikulturalizmus sikeres, hongkongi sajátosságait, olyan büszkeség fűti, mely által manipulálhatóvá, erőszakossá válhat. Legalábbis erre utalnak az idei tüntetések. Hongkong 1997-es visszaszerzése óta Peking lassan integrálni kezdte a területet, ami egyre dühösebb reakciókat vált ki a helyiekből. Az április óta tartó tüntetésekkel a város a nagyhatalmi rivalizálás középpontjába került, a nyugati világ, mindenekelőtt az Egyesült Államok és Kína is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a várost.

Amit ugyanis Nyugaton az értékeink melletti hős kiállásként értékelnek, Kínában bántó lenézésként, szélsőséges nacionalista villongásként látják. A következő időszak nagy kérdése, hogy a hongkongiak képesek-e felülemelkedni ezen a kettős nyomáson: megőrzik-e identitásukban a multikulturalizmus sikeres receptjét vagy nagyhatalmak hidegháborújának frontvonalában ragadnak. Egyelőre inkább az utóbbi forgatókönyv látszik valószínűbbnek, a statisztikák szerint Hongkong egyre erőszakosabb hellyé válik. Bár hagyományosan biztonságos városnak számít, a tüntetések következtében a nemzetközi felmérésekben jelentősen visszaesett: a londoni think tank, az Economist Intelligence Unit felmérésben egy év alatt tizenegy helyet esett vissza.

Ország, város

Hongkongot hivatalosan különleges igazgatású területként emlegetik Kínában, a sajtó viszont sokszor használja rá a városállam kifejezést. Ez azonban meglehetősen elnagyolt szóhasználat, ugyanis Hongkong számos városnak ad otthont tizennyolc adminisztratív régiójában. A fősziget, a régi brit gyarmat központja és a törvényhozás helyszíne Hongkong szigete, ahonnan metróval vagy az egyik legnépszerűbb hajójárattal, a Star Ferryvel lehet átutazni az üzleti negyednek is tekinthető Kowloonba. Ez a kínai szárazföld délre lenyúló félszigetének csücske. Lantau elsősorban a repülőtérről híres, amelyet egy mesterséges szigeten építettek fel Lantau oldalában, a negyedik egység, az Új területek pedig a Kínai Népköztársasággal határos vidék neve, átellenben a Hongkong másaként épített Sencsennel. A települések viszont egymás hegyén-hátán épültek a túlzsúfolt területen, így nincs különösebb jelentősége, melyik utca melyik városhoz tartozik. A britek távozásával nem változtatták meg az utca- és földrajzi neveket, így Hongkong szigetén ma is van egy Aberdeen nevű város, ahogy található ott Kennedy Town is. (S. L. S.)