Felfüggesztették Balmazújváros finanszírozását, a szaktárca szerint a polgármester a felelős
Az önkormányzat testülete a jogszabályban megszabott határidőig nem alkotta meg az idei költségvetést.
Az önkormányzat testülete a jogszabályban megszabott határidőig nem alkotta meg az idei költségvetést.

Sokszorosan nőtt az ápolók, az egészségügyi szakdolgozók és a szakorvosok bére – mutatott rá Latorcai Csaba államtitkár.

A díjat olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz.

Január 1-jétől létrejöhet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.