Több mint 2300 kistelepülésen kapnak ingyenes tüzelőanyagot a rászorulók
A fa vagy szén beszerzését és szétosztását a helyi önkormányzatok végzik, figyelembe véve a helyi szükségleteket és helyi rászorulók megsegítését.
A fa vagy szén beszerzését és szétosztását a helyi önkormányzatok végzik, figyelembe véve a helyi szükségleteket és helyi rászorulók megsegítését.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Az Állami Számvevőszék kulcsszerepet vállal a főváros gazdasági helyzetének áttekintésében.

Ezek a dolgozók örülhetnek a fizetésemelésnek.

Újabb feladattal bővült a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tevékenysége.

Hosszú távú és az eddigieknél jobban alkalmazható fejlesztési tervek megalkotása a cél.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter lapunknak elmondta, hogy egymást erősítik a különböző fejlesztéspolitikai programok.

Helytálltak az önkormányzatok a rendkívüli helyzetekben is.

A kormány célja, hogy 2027 végére a lakosság számának megfelelő mértékre növelje a magyaroknak jutó uniós pénz arányát.

Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Többek között mozgóurna- és külképviseleti átjelentkezési kérelmeket is be lehet már nyújtani az áprilisi országgyűlési választásra.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.