Képeken a budapesti havazás
A fővárosi önkormányzat a hivatalos oldalán osztott meg képeket a télies időjárásról.
A fővárosi önkormányzat a hivatalos oldalán osztott meg képeket a télies időjárásról.

Ilyenkor akár ötven százalékkal is több beteget látnak el az orvosok.

Az M7-es autópályán, a Balaton irányába haladt egy férfi, aki autójával súlyosan sérült szélvédővel közlekedett.

Új havi riportban, közérthető módon közli a vasúti közlekedési adatokat a MÁV-csoport – közölte a cég vezérigazgatója.

Lehetőség szerint további vasúti kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül.

A reggeli csúcsban egy ideig nem közlekedtek a szerelvények.

Ha szükséges, azonnal tudnak intézkedni.

Karbantartás lesz július elejéig.

Kisebb káoszt okozott a közlekedésben.

Gondolkodott egy kicsit, aztán döntött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Új tengeri drónhajókat fejleszett ki az ukrán hadsereg.

Külföldön is felfigyeltek a budapesti eseményekre.

Több százan tüntettek egy migránsszálló mellett.

Az érces hangú rocker mellett a lánya énekel a duettben.

Mérföldkőnél a KAP: a beruházási döntések után a projektek a megvalósítás szakaszába léptek.

Több mint hatvanezer nő vált szexuális erőszak áldozatává – a tettesek harmada külföldi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.