Varju-járás
Az ügyészségi kihallgatásra mintegy ötvenfőnyi veteráncsapat kísérte el a DK-s képviselőt. A gyülekezetben ott volt Hadházy Ákos független honatya és mutatványos is.
Az ügyészségi kihallgatásra mintegy ötvenfőnyi veteráncsapat kísérte el a DK-s képviselőt. A gyülekezetben ott volt Hadházy Ákos független honatya és mutatványos is.

Belső vizsgálat indult a Szegedi Törvényszéken amiatt, hogy a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács egyik tagjának a családi cége korábban a szegedi önkormányzattól kapott zsíros megbízást.

Öt és fél évvel a politikai kalandor hírében állt Welsz Tamás titokzatos halála – egy rendőrautó hátsó ülésén kígyómérget vett be – után még mindig ad munkát a magyar hatóságoknak.

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik adóellenőrét és társát le is tartóztatták – közölte Keresztes Imre főügyész pénteken az MTI-vel.
A katona a mintegy két hónap alatt két fiatalkorú és négy felnőtt korú – köztük egy várandós – nő előtt mutogatta magát szeméremsértő módon.
Újabb vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom metrókocsik korrupciógyanús beszerzése miatt, információnk szerint ezúttal a hosszú ideje körözött Terner Géza ellen.

Három évet is kaphat Farkas Gergely, a Jobbik politikusa, aki ellen választási csalás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a Microsoft-ügyben.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt folytat nyomozást az országgyűlési képviselő ellen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.