Megfenyegették Novák Katalint, terrorcselekmény miatt kell felelnie az elkövetőnek
Közbelépett a TEK.
Közbelépett a TEK.

Magyarország köztársasági elnöke a beszélgetés előtt gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát.

Kőrösi Csaba jó eséllyel pályázik az ENSZ közgyűlésének elnöki pozíciójára, amelyre nyáron választhatják meg.

A nemzetközi vízpolitikával és vízdiplomáciával foglalkozó mesterképzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi karán – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Magyarország ivóvízkészletei bőségesek, de jelentős területeit fenyegeti szárazság, mezőgazdasága és környezetgazdálkodása helyenként már most vízhiánnyal küzd – mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezető
Arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson – fogalmazott Áder János köztársasági elnök.

A Föld vízkészletének csupán 0,007 százaléka van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható. Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezet



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háziállatok nem csupán érzelmi támaszt nyújtanak, de mérhetően növelik a boldogságszintet is.

Ennél cukibb videót ma már nem fog látni.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság szolgálatirányítója súlyos beteg volt.

Magyarországban bíznak a hitelminősítők, de Budapest likviditási pozíciója aggályokat vet fel a Moody's Ratings szakembereinél.

A válaszcsapás elsöprő lesz.

Ez történik, ha egy bábot ültetnek egy ország élére.

Friss jelentés a frontvonalról.

„Semmilyen ügyünk nincs a Ferencváros csatárával kapcsolatban” – szögezte le a patinás görög csapat.

Sorra derülnek ki azok az ügyek, amelyekben szexuális bűncselekményeket elkövető migránsok kaptak menedékjogot az Egyesült Királyságban.

Fokozódik a feszültség Tajvan körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.