Menczer Tamás: Egymillió emberrel többen dolgoznak Magyarországon, mint tizenhárom éve
Az államtitkár 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó olaszországi üzemének átadóján mondott beszédet.
Az államtitkár 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó olaszországi üzemének átadóján mondott beszédet.

További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből, ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra.

Negyvenmillió forintot küldünk a Karabahból menekülő örmények megsegítésére.

„A biztonságot minden körülmények között meg kell védeni és a közösségeket erősíteni kell”.

Az államtitkár arra reagált, hogy hirtelen igen sokan érzékenyek lettek a belügyekre szlovák oldalon.

A külügyi államtitkár rámutatott: a balliberális, mainstream álláspont szerint a közösségek idejétmúltak, már nincs rájuk szükség, de ez nincs így.

Kortárs üvegművészeti kiállítás a Magyar Zene Házában.

A következő években nagyobb szükségünk lehet egymásra, mint valaha – jelentette ki a parlamenti államtitkár.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetével találkozott.

Szijjártó Péter szerint újabb források bevonására van szükség az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók okozta energiaválság megoldása érdekében Európában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

A kampányt az a StreetFluence Kftt. bonyolítja, amelynek ügyvezetője érintett a guruló dollárok botrányában.

Csak azért nem lehet aranyvécére átszámolni, mert nem tudjuk, hány karátos a mintapéldány.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap Marokkó–Szenegál döntőt rendeznek az Afrikai Nemzetek Kupájában, de botrány árnyékolja be a tornát.

A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják.

Még a Trianon előtti időkből maradt fenn, és teljesen működőképes az egykori remízben álló Ganz motorkocsi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.