Győztünk!
Már-már kínos volt az a kontraszt, ami Koncz Zsófia őszinte, letisztult programja és a baloldal kínlódása között feszült.
Már-már kínos volt az a kontraszt, ami Koncz Zsófia őszinte, letisztult programja és a baloldal kínlódása között feszült.

Bíró László a Facebookon az egekig magasztalta a neki kampányoló ismert baloldali politikusokat.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán épp csak nem avatta szentté a kispesti polgármestert.

Tordai Bence, a Párbeszéd nemegyszer provokátorszerepben fellépő politikusa provokáció miatt panaszkodott.

„Nézzék, nem vagyok a helyzet magaslatán” – a szocialista politikus, Kunhalmi Ágnes alakításai.

Jogtalanul oszlatták fel az MSZP Pest megyei szervezeteit, Kunhalmi külön perre is számíthat.

Kunhalmi Ágnes nem „vezéregyéniség”, az MSZP programja pedig nem új, és erre már korábban sem voltak vevők a választók.
Tóth Bertalan tehát megméredzkedett a nagy versenyben, méghozzá nem mással, mint Tóth Bertalannal.

A párt elnökhelyettese Komjáthi Imre lett, a párt alelnökének Gurmai Zitát és Hegyi Gyulát választották.
Tóth Bertalan zárt listáján mindössze néhány ismert, de hő embere van, a többség ismeretlen szocialista, akik csak most, a tisztújítás kapcsán jelentek meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A felszívódó érhálóval gyorsabb és eredményesebb gyógyulás érhető el.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

Vajon hány országban vannak még ilyen rejtett háborús kasszák?

Az egykori miniszterelnököt parlamenti képviselők megvesztegetésével vádolják.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

A német fővárosban világbajnok futballisták mellett ámuldozott a Liverpool előző edzője.

A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár futószalagjáról már januárban legördül az első GLB.

Rengeteg probléma hátráltatja a magyar válogatott pénteki ellenfelét a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.