Az ELTE hazánk elsőrangú tudományos bázisa (X)
A vezető magyar egyetem hét izgalmas kutatási projektje kap kiemelt költségvetési támogatást.
A vezető magyar egyetem hét izgalmas kutatási projektje kap kiemelt költségvetési támogatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

– Örülök, hogy tető alá tudtuk hozni – fogalmazott a miniszterelnök.

Miután tarthatatlanná vált az a narratíva, amit az elmúlt egy évben gondosan építgettek, visszaesésről és a kormánypártok győzelmi esélyéről beszélnek azok az elemzők, akik egyébként Magyar Péterék sikeréért dolgoznak.

Megvan, mennyivel nő jövőre a minimálbér.

Deutsch Tamás szerint politikai bátorság ma Nyugaton karácsonyfát állítani.

Itt vannak a részletek!

Ursula von der Leyen és munkatársai lába alatt ég a talaj.

Trump szerint valami nincs rendben vele.

Csak száz méter után állt meg, hogy az ablaktörlőbe kapaszkodó, ijedt nő lemászhasson a motorháztetőről.

A norvég válogatott kapusa főszerepet vállalt a svédek megalázásában

Három százalék felett nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.