Ön szerint a kutyák ki tudják találni gazdájuk szándékait?
Az állattartás jogi szabályozásának kialakításakor is figyelembe veszik az adott faj kognitív fejlettségét.
Az állattartás jogi szabályozásának kialakításakor is figyelembe veszik az adott faj kognitív fejlettségét.

Kimutatták, hogy az elmúlt tízezer évben a korai kutyafélék keveredtek és megjelentek a ma ismert kutyák.

A férfi egy több mint másfél méteres vascsővel ütötte meg a láncra kötött állatot, majd elvágta a torkát.

Digitalizált koponyák alapján rekonstruálták kutatók 24 kutyafajta és 4 vadon élő farkasféle agyát.

Pisztáciát leszámítva az alomban minden kölyök ugyanolyan fehér, mint anyjuk.

Az amerikai tengerészgyalogság modern technológiát épít a kutyák által egyébként viselt védőszemüvegbe.

Bizony, a szilveszteri zajkeltés ősi hagyomány, melynek célja a gonosz elűzése volt.
A kutyák majdnem százszázalékos pontossággal képesek kiszimatolni a koronavírust.
A kísérletben az állatok kicsi korukban gondozóhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük.

Miután megkapták a kért összeget, minden kapcsolatot megszakítanak a becsapott emberekkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Kerüljön, ha teheti.

A Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra pályázók közel kilencven százaléka eredményes volt.

Csütörtökön Kormányinfón ismerteti a döntéseket Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Óriási leleplezés.

Sok minden változhat.

Scarlett Johanssont és Samuel L. Jacksont taszította le a trónról a sci-fi királynője.

A döntés túlmegy minden határon. the decision goes beyond all limits.

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.