A fűkaszák helyett baloldali tanácsadók kaszálnak Kispesten
Bruttó hétszázezer forint prémiumot kapott 2020-ban Varga Attila kispesti alpolgármester, aki bálványimádásnak nevezte a karácsonyt.
Bruttó hétszázezer forint prémiumot kapott 2020-ban Varga Attila kispesti alpolgármester, aki bálványimádásnak nevezte a karácsonyt.

A mi kapitálisaink nemhogy a nagylelkűségre, de a minimális emberségre is képtelenek.

Itt vannak ezek a kispesti gazemberek. Tavaly még olyasmikkel próbálkoztak, hogy fel sem ismerik, ki is beszél a felvételen.

Gajda Péter újraválasztott kispesti szocialista polgármesternek buknia kell, mert ennek az embernek a pozícióban tartása súlyosan veszélyezteti a közmorált és a közvagyont.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.