Mindent a túlélésnek rendelnek alá a légitársaságok
A koronavírus-járvány olyan váratlan esemény, amire egyetlen jogalkotó sem készült fel.
A koronavírus-járvány olyan váratlan esemény, amire egyetlen jogalkotó sem készült fel.

Amszterdam, Frankfurt, Párizs és Stockholm az első úti célok, ahová a repülőgépek indulnak Prágából.
A repülőgépek széksoraiban lévő középső és belső üléseket eddig is fanyalogva foglalták el az utasok.
A repülőtér szerint először az európai járatok indulhatnak el, a hosszabb távúak csak ez után.

Akár már egy hét alatt elérheti a mélypontját a légi személyszállítás Európában. Szakértők szerint április elején le is állhatnak az utasokat szállító járatok.

A cég várakozásai szerint járataik áprilisban és májusban sem indulnak el, tekintve, hogy a kínai tapasztalatok alapján a járvány terjedését várhatóan a három hónapos időtávon sikerül csak megfékezni.
Csak a héten fél tucat nagyobb légitársaság jelentette be, hogy teljesen felfüggeszti az utasszállító járatokat, ugyanakkor több ország kormánya is jelezte, hogy kész anyagi segítséget nyújtani a bajba jutott cégeknek.
A légitársaságok által indított járatok számának drasztikus visszaesése miatt a kényszerű lépések között szerepel a létszámcsökkentés is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.