Egyre kevesebb országból lehet Ausztriába repülni
Nem kapnak leszállási engedélyt a Bulgáriából, Romániából, Moldovából és Egyiptomból érkező járatok.
Nem kapnak leszállási engedélyt a Bulgáriából, Romániából, Moldovából és Egyiptomból érkező járatok.

Már meghozták a döntést, mivel az alkatrészellátókkal egy éve megállapodtak a szállításról.
A cég eddig jobb időkben félretett tartalékaiból élt, s óránként egymillió euró veszteséget termelt.

Bajban van a lengyel nemzeti légitársaság: bevétele nincs, ám a személyzet bérét és a repülők lízingdíját fizetnie kell.
Szabaddá válnak a Lufthansa féltett leszállási jogai a német légi közlekedés fővárosában, Frankfurtban.
Ingyenes járatokat mindeddig egészségügyi dolgozóknak vagy a hazatelepítésre váróknak kínáltak a légitársaságok.

Az Air France tudatosan készült az Adria Airways földbe állására.
A tervek szerint az első nyári hónap végére a hét minden napján lesz lehetőség az utazásra.

A Ryanair korábban azt közölte, hogy az átlátható kedvezményrendszereket részesíti előnyben.

Már 70-75 százalékos az Egyesült Királyságból a kelet-európai városokba közlekedő járatok foglaltsága.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.