Így támadta meg Irán az amerikai légibázist Katarban + videó
Teherán korábban megtorlást jelentett be, miután amerikai csapások érték nukleáris létesítményeit.
Teherán korábban megtorlást jelentett be, miután amerikai csapások érték nukleáris létesítményeit.

Légnyomást kapott 11 amerikai katona, amikor január 8-án Irán rakétacsapást mért az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontra – közölte csütörtökön az amerikai hadsereg, holott korábban azt állította, hogy amerikai katonának nem esett baja a támadásban.
Lezuhant az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe kedden Trier közelében – közölte a német légierő szóvivője.
Összeütközött a levegőben szerdán két katari katonai gyakorló repülőgép katari légtérben, a pilóták sikeresen katapultáltak, és túlélték a balesetet – közölte a katari védelmi minisztérium.
Kína valószínűleg gyarapítani fogja külföldi támaszpontjai számát – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, Kínával foglalkozó jelentésében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.