Lyukra futott
A Népszavában Lendvai Ildikó, a Lyukas ünnep című írásában nehezményezi, hogy a miniszterelnök említést sem tett arról: kettős évforduló volt azon a napon.
A Népszavában Lendvai Ildikó, a Lyukas ünnep című írásában nehezményezi, hogy a miniszterelnök említést sem tett arról: kettős évforduló volt azon a napon.

Még mielőtt némelyek harakirit követnek el: tény, hogy még mindig a kormányzó pártszövetség a legerősebb politikai erő az országban, összefogás ide vagy oda.

„Kell még mondanom valamit, Ildikó?” – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén.

Tóbiás Józsefnek a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt – tudatta a Magyar Szocialista Párt.
Az MSZP szombati választmányi ülésén napirendre kerül a kérdés, hogy a párt egyesüljön-e a DK-val, amit értesüléseink szerint több korábbi pártelnök is szorgalmaz.

A mozgalmi zuhanyhíradó szerint nem elképzelhetetlen, hogy szocialisták (6,62 százalék, egy EP-mandátum) hamarosan felvételüket kérik Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójába.
Már a hét végi választmányi ülésen napirendre kerülhet az MSZP és a Demokratikus Koalíció összeolvadása. A szocialisták választási veresége után a párt néhány politikusa így menekülne előre.

Több baloldali véleményformáló is lekicsinylően nyilatkozott korunk keresztényüldözésével kapcsolatban, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság vezetője nekik válaszolt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.