„A kényszerleszállás lehet, hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Egyre „érdekesebb” az iráni elnök sorsának kommunikációja – írta Demko Attila közösségi oldalán.
Egyre „érdekesebb” az iráni elnök sorsának kommunikációja – írta Demko Attila közösségi oldalán.

A katasztrófa a börgöndi repülőnapon történt.

Természetesen nyugaton mindezeket a spekulációkat egy bizonyos szemszögből mutatják be. Mindez abszolút hazugság – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

„Putyin nem felejt és nem bocsát meg, Prigozsin pedig elárulta őt” – idézte a CNN az orosz államfő kritikusait.

A repülőgép összeroncsolódott a földbe csapódás következtében, majd kigyulladt és kiégett.

Három ember ki tudott ugrani az emelkedő ballon kosarából, egy azonban nem, ő elhunyt a balesetben.
Lezuhant szombaton egy kisrepülőgép röviddel felszállás után Louisiana államban, öten meghaltak – közölte Tony Molinaro, az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) szóvivője.
Visszazuhant felszállás közben egy repülőgép 98 emberrel a fedélzetén pénteken Kazahsztánban. A szerencsétlenségnek legalább 15 halálos és 66 sérült áldozata van, a sérültek közül ötvennek az állapota nagyon súlyos. Minden túlélőt kórházba szállítottak –
Lezuhant az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe kedden Trier közelében – közölte a német légierő szóvivője.
Lezuhant egy helikopter Norvégia északi részén, a fedélzeten tartózkodó öt utas és egy pilóta életét vesztette – közölték a skandináv állam hatóságai vasárnap.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.