A Hamásszal csak megadási feltételekről lehet tárgyalni
A Hezbollah mélyen beágyazódott Libanonban.
A Hezbollah mélyen beágyazódott Libanonban.

Először támadta Izrael Bejrút belvárosát.

A beszámolók szerint a holttestet épségben emelték ki, nem voltak rajta látható sebek a támadás nyomán.

Az Európai Bizottság és az európai repülésbiztonsági ügynökség (EASA) egy közös közleményben „a légicsapások általános fokozódására és a biztonsági helyzet romlására” hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy a légitársaságok „ne közlekedjenek Libanon és Izrael légterében semmilyen repülési szinten”.

Ha Libanon belecsúszik a közel-keleti konfliktusba, akkor ez a konfliktus nagyon nehezen lesz megállítható Libanon határainál.

A londoni kormány Libanon azonnali elhagyására szólítja fel a briteket.

Dahrouge Elias libanoni–magyar Közel-Kelet-szakértőt Bejrútban értük utol.

Izrael légicsapásban megölte kedden Bejrút egyik déli elővárosában a Hezbollah libanoni síita milícia rakétaerőinek egyik magas rangú parancsnokát – közölte két libanoni biztonsági forrás.

Izrael érdeke Libanonban az, hogy megváltoztassa a háború logikáját, mondta el lapunknak Robert C. Castel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.

Izrael és Libanon között újabb kölcsönös légicsapások voltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.