Bolgár cég szállította a csipogóbombákat Libanonba, a magyar cég bevonása fedősztori lehetett
Az eszközök soha nem is voltak Magyarországon.
Az eszközök soha nem is voltak Magyarországon.

Több száz sérültről lehet tudni eddig.

A támadás veszélybe sodorja Libanon biztonságát és stabilitását.

A gyanúba kevert magyar vállalkozásnak egyetlen alkalmazottja van, így szinte kizárt, hogy bármilyen fegyvergyártásban részt tudott volna venni.

A nemzetközi sajtóban megjelent a hír, hogy a készülékeket Budapesten gyártották.

Tizenkettőre emelkedett a robbanások halálos áldozatainak száma.

Megsérülhetett Irán libanoni nagykövete is a friss beszerzésű Hezbollah-csipogók detonációja miatt.

Késésben van Izrael?

A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban.

A csapásra szerdán került sor.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.