Ez a négy évtizeddel ezelőtti esemény indította el a terrorellenes harcot

Egy negyvenegy évvel ezelőtti véres merénylet vezetett oda, hogy az Egyesült Államok változtatott a terrorizmussal kapcsolatos megközelítésén, és megindította a terrorellenes harcot. Az amerikai és francia békefenntartók barakkjai ellen elkövetett merényleteknek több mint háromszáz áldozata volt.

Csak romok maradtak az amerikai békefenntartók barakkjából Bejrútban az 1983. október 23-i merénylet után Fotó: Bettmann

Néhány hónappal ezelőtt Szadik Al-Nabulszi, egy a Hezbollah siíta terrorszervezethez kötődő kommentátor azzal fenyegette meg az amerikaiakat, hogy ha az Egyesült Államok célba veszi Irán úgynevezett ellenállási tengelyét, akkor ezek a csoportok viszont célba vehetik a térségben lévő amerikai hadihajókat, beleértve a Gerald R. Ford repülőgép-hordozót is.

Ha a libanoni ellenállás vagy az ellenállási tengely ellen használjátok a tűzerőtöket, akkor a pokol kapuit és ablakait nyitjátok meg magatok előtt. Azt mondom az amerikaiaknak: emlékezzenek arra, hogy mit tettek veletek Libanonban, és hogyan vonultatok ki sietve

– idézi Al-Nabulszi szavait a The Washington Institute amerikai agytröszt írása.

De mire is kell emlékeznie az amerikaiaknak? A válaszhoz több mint négy évtizedet kell visszamennünk az időben. A nyolcvanas évek elején Libanon az 1975-ben kezdődött polgárháború árnyékában élt. 1982-ben nemzetközi békefenntartó erők érkeztek az országba, amelynek amerikai, francia és olasz egységek voltak a tagjai. A feladatuk az volt, hogy segítsenek helyreállítani a kormány hatalmát, a helyiek azonban fenntartásokkal fogadták őket.

Negyvenegy éve ezen a napon, 1983. október 23-án hajnalban egy sárga Mercedes-Benz teherautó érkezett meg a nemzetközi békefenntartók amerikai egységének is otthont adó bejrúti reptérre. Akadálytalanul eljutott a katonák barakkjaihoz, ahol néhány perccel fél hét előtt felrobbant.

A detonáció akkora volt, hogy a négyemeletes épület szabályosan leszakadt az alapjáról, több mint háromszáz alvó amerikai katonát temetve maga alá. Közülük kétszáznegyvenegyen holtan kerültek elő a romok alól, mintegy hatvanan pedig megsérültek.

Nem sokkal később egy másik merénylő a francia békefenntartók barakkjánál robbantott, itt ötvennyolcan haltak meg. A két robbantásnak a katonákon kívül hat civil áldozata is volt.

Az eset mély megdöbbenést keltett az Egyesült Államokban, és különösen súlyosan érintette a tengerészgyalogságot, amely a második világháború Ivo Dzsima-i csatája óta nem vesztett ennyi embert egyetlen nap alatt.

Caspar Weinberger akkori védelmi miniszter vizsgálóbizottságot állított fel R.L.J. Long admirális vezetésével, hogy megvizsgálják az eset körülményeit, és hogy el lehetett-e volna kerülni a tragédiát. Az okok között a Long-bizottság kiemelte a a tengerészgyalogság szárazföldi parancsnokát támogató célzott hírszerzés hiányát. Mint megállapították, a parancsnok kevés konkrét információt kapott, és azokat sem időben.

Azt hivatalosan csak két évtizeddel később állapította meg egy amerikai bíróság, hogy bár a merényletet az Iszlám Dzsihád terrorszervezet vállalta magára, 

az utasítás valójában Iránból érkezett. 

Egy polgári perben korábbi amerikai katonai tisztségviselők azt vallották, hogy az amerikai hírszerzés 1983. szeptember 26-án elfogott egy iráni üzenetet, amely a Hezbollahot „az Egyesült Államok tengerészgyalogosai elleni látványos akcióra” utasította. Tragikus módon azonban az információ elkeveredett a bürokrácia útvesztőiben, és csak két nappal a merénylet után került elő.

Az üzenetben a teheráni hírszerzési minisztérium utasította Irán damaszkuszi nagykövetét, Ali Akbar Mohtasemit, hogy vegye fel a kapcsolatot Husszein Muszavival, a Hezbollah elődjeként számon tartott Iszlám Amal vezetőjével, és utasítsa, hogy vegye célba a tengerészgyalogosokat és a nemzetközi békefenntartó kontingenst.

A siíták hosszú évtizedek óta ott voltak Libanonban, és attól kezdve, hogy Iránban 1979-ben győzött Khomeini ajatollah, Iránra tekintettek – magyarázza az előzményeket Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

A katonai barakkok elleni robbantás a középső és legvéresebb állomása volt egy elsősorban az amerikaiakat célzó, három merényletből álló sorozatnak, amelyre alig tizennyolc hónap leforgása alatt került sor. 1983 áprilisában a bejrúti amerikai nagykövetség épületnél történt robbanás, amelynek hatvanhárom halálos áldozata közül tizenhét volt amerikai. 1984 szeptemberében pedig a nagykövetség egyik melléképületét érte merénylet, amelyben huszonhárman haltak meg, köztük két amerikai.

Az utóbbi robbantás annak ellenére történt, hogy az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség már hónapokkal korábban figyelmeztetett az épület veszélyeztetettségére.

Az első két robbantás hatására Ronald Reagan amerikai elnök már 1984 áprilisában aláírta a 138-as számú nemzetbiztonsági irányelvet a terrorizmus elleni harcról. Ez a dokumentum fontos fordulópont volt az amerikai politikában, ugyanis a terrorizmussal kapcsolatos addigi passzív, védekező hozzáállást ekkor váltotta fel egy aktív, támadó megközelítés, vagyis

ekkortól számíthatjuk a terrorizmus elleni harc kezdetét.

A bejrúti robbantások után Reganre egyre nagyobb nyomás nehezedett a törvényhozás részéről, hogy vonja ki az amerikai csapatokat a közel-keleti országból. Az elnök 1984 elején meg is tette az erre vonatkozó bejelentést, február 26-án pedig az amerikai tengerészgyalogosok fő egysége elhagyta Libanont.

Egy robbantás mindig azt jelenti, hogy át kell gondolni a stratégiát, hogy érdemes-e annyi embert az országban tartani

– mutatott rá Nógrádi György.

Az amerikai válasz hivatalosan az volt, hogy kivonják az erőiket Libanonból, azonban a valóságban az amerikai stratégiát ugyanúgy nem befolyásolta a merénylet, mint ahogy a világon soha egyetlen nagyhatalomét sem, bármit is mondanak– világított rá a szakértő. Az amerikaiak ma is ott vannak a Közel-Kelet belső gyűrűjében negyvenezer katonával és négyezer partraszállásra kész tengerészgyalogossal – tette hozzá Nógrádi György.
Borítókép: Csak romok maradtak az amerikai békefenntartók barakkjából Bejrútban az 1983. október 23-i merénylet után (Fotó: Bettmann)