Gyurcsány, a földi sikló
A DK elnöke szerint ilyen lesz a jövő.
A DK elnöke szerint ilyen lesz a jövő.
Sohasem látott figyelem közepette kezdődik meg a hét végén a labdarúgó NB II 2020–21-es évadja.
A Ferencváros új francia játékosa már magyar szavakkal is próbálkozott nyilatkozatában.
A kormány segít abban, hogy minden édesanya, aki teheti, anyatejjel tudja táplálni a gyermekét – mondta Novák Katalin.
A család és a nemzet fontosságáról tanulhatnak a diákok az új kötelező olvasmányokon keresztül.
Egy cég maximum hárommilliárd forintot igényelhet, pályázni augusztus 24-étől lehet – közölte a helyettes államtitkár.
Jogi útra tereli és mindent elkövet annak érdekében, hogy letiltassa a Demokratikus Koalíció videóját az Ismerős Arcok zenekar.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán a legújabb bejegyzésében így fogalmazott.
Rekordszámú nevezéssel, kiváló bírálók munkájával zajlott hazánk egyetlen nemzetközi bormegméretése.
A kutatók halgenetikában elért új eredményei evolúciós és génmegőrzési szempontból nemzetközi jelentőségűnek számítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.