Az utolsó forduló előtt álló jelen évadban pedig mind a bajnoki címet, mint a kiesést befolyásolhatja a torz pályaválasztás, ami nem szükséges rossz, hanem szükségtelen aránytalanság. Jó-e a magyar bajnoki rendszer, valóban meg kell-e változtatni? Két szempont merül fel: elég-e a 33 forduló (netán sok vagy kevés), szükséges-e továbbá kiigazítani azon adottságot, miszerint a csapatok háromszor játszanak egymással, ami közvetlen vetélytársak esetében óhatatlanul igazságtalanságot szül.

Mi a gyakorlat a szomszágos országokban?

Érdemes szétnézni, mi a helyzet a szomszédos országokban (Ukrajna kivételével, ahol a háború miatt futballban is a túlélés a tét). 

• Ausztria: tizenkét csapatos első osztály, két teljes kör oda-vissza vágós alapon, majd felső- és alsóház további kétszer öt játéknappal, tehát összesen 32 forduló. A másodosztály, mint nálunk, tizenhat csapat, klasszikus bajnokság, harminc forduló.
• Szlovénia: tízcsapatos első osztály, négy kör, 36 forduló. A másodosztály pont olyan, mint az NB II.
• Horvátország: az első osztály, mint Szlovéniában, a másodosztály, mint nálunk az NB I, tehát tizenkét csapat, három kör, 33 forduló.
• Szerbia: egyaránt tizenhat csapatos első és másodosztály. A harminc forduló után felső és alsó ház, tehát további hét, összesen 37 forduló.
• Románia: tizenhat csapatos első osztály, a harminc forduló után hat csapat a felső, tíz az alsó osztályban, további tíz, illetve kilenc, összesen tehát negyven vagy 39 fordulóval! A másodosztály sokkal lazább, a húsz csapat egy kört játszik, utána három részre osztják a mezőnyt, további legfeljebb tíz, összesen tehát 29 forduló.
• Szlovákia: tizenkét csapatos első osztály, két kör után felső és alsóház, további tíz, összesen 32 forduló. A másodosztály csupán 14 csapatos 26 fordulóval.

Svájci bajnokság – az etalon

Mielőtt megpróbálnánk az összehasonlításból következtetés levonni, érdemes bemutatni még egy bajnokságot: a svájcit, de nem is annyira a jelenlegit, hanem a két évtizeddel ezelőttit. Ez az elfeledett rendszer egyrészt a legigazságosabbnak tűnik, másrészt anno nem csupán a szurkolók, hanem a szakemberek általános szimpátiáját is elnyerte. 

Nos, az alpesi országban az első és a másodosztályt is tizenkét csapat alkotta. Két kör, huszonkét forduló után a mezőnyt három részre osztották. Az első osztály első nyolc helyezettje a dobogós helyekért küzdött tovább, az utolsó négy helyezett a második vonal első négy csapatával egyesülve alkotott nyolcast a bennmaradásért, illetve a feljutásért, a másodosztály alsó nyolc csapata az ottani bennmaradásért versengett.

Ennek a rendszernek számos előnye van.

1. Mindenki mindenkivel oda-vissza vágós alapon találkozik.

2. Nincs klasszikus osztályozó, ami nem csupán a szerencse mezeje, hanem a manipuláció melegágya, miként arra a magyar futballmúltból is hozhatnánk fel elrettentő példákat (kegyeleti okokból nem tesszük).

3. Nem panaszkodhatnak arra az első osztályból kipottyanók, miszerint igazságtalan a kiesés, mert ők sokkal jobbak, mint a másodosztály feljutói, hiszen közvetlenül egymással mérkőznek meg az első vonalért.

4. Összesen harminchat fordulóból áll a bajnokság, ami már elegendő mérkőzésszámot (modern szakkifejezéssel élve: játékpercet) biztosít.

Érthetetlen okból a svájci szövetség adminisztrátorai is úgy gondolták, hogy haladni kell a korral, és 2003-tól elköszöntek ettől a bajnoki szisztémától. Az átmeneti korszak után a svájciról áttértek a skótként ismert rendszerre. Ez a jelenleg érvényben lévő magyar javított változata. A tizenkét csapatot a három kör után felső és alsó házra osztják, tehát további öt fordulót játszanak, természetesen úgy, hogy egymást között kiegyenlítődjön a pályaválasztás. Az igazságosság mellett ez harmincnyolcra növeli a fordulók számát.

Az NB I-ben még csak-csak megteszi a harminchárom forduló, hiszen az első osztályú klubok a Magyar Kupával együtt többnyire legalább 36 meccset lejátszanak, igaz, ez is elmarad a topligák terhelésétől. Az NB II létszámának lefaragása húszról tizenhatra viszont teljesen átgondolatlan intézkedés volt jelen formájában. A csökkentés nem hozta magával azt a várt átalakulást, hogy majd a kis települések csapatai kiszorulnak a másodosztályból.

Az MLSZ hibázott az NB II létszámának lefaragásával

Csak a jelen idényt nézve a Kozármisleny, a Szentlőrinc, a Csákvár és persze az NB I-et is megjárt Mezőkövesd stabilan tartja magát, miközben a Tatabánya már kiesett, akár a Békéscsaba lehet a sorstársa, a harmadosztályban sínylődik továbbá a Pécs, a Kaposvár, a Haladás, a Sopron, a Salgótarján, a Veszprém és az Eger, a megye egyes Szolnokról nem is beszélve. A harminc forduló pedig ellentétes az MLSZ szándékával, a fiatal magyar játékosok helyzetbe hozásával. Ha emelnék a fordulók számát, akkor a klubok rákényszerülnének arra, hogy még több fiatalt vegyenek fel a keretbe, s hát az U20 után is van élet, huszonegynéhány éves ifjú labdarúgóknak kevés idényenként a harminc meccs, legalább negyvenre lenne szükség.

Évtizede az MLSZ sportot űzött abból, hogy évre évre megváltoztatta az utánpótlás-bajnokságok kiírását, de aztán csak kialakult a nagy többség által elfogadott szisztéma. A jelenlegi NB I-es és NB II-es módihoz hiba lenne csupán dacból ragaszkodni. Igaz, ami igaz, a klubok gyakran az orrukig sem látnak, ritka a stratégiai tervezés, de előrelépni csak velük együtt lehet, nem az ellenükre.