Cserépfalu határában találtak rá arra a férfira ma délután két óra környékén, aki még szombaton tűnt el egy terepfutó versenyen – közölte a Boonnal Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta azt is, hogy idegenkezűségre utaló jelet nem találtak.
Holtan találtak rá a férfira, aki rejtélyes körülmények között tűnt el a terepfutó versenyről
Megszólalt a rendőrség.

– Ez egyébként egy könnyű-közepes pályának mondható. A gondot a meleg okozhatta, de a szervezők erre is gondosan ügyeltek, plusz frissítőpontokat állítottunk fel, a célban hideg, jeges üdítőkkel, dinnyével vártuk a versenyzőinket – fogalmazott a Heol-nak Molnár Norbert, a Cserépi Trapp szervezője. Hozzáfűzte, Zsoltot személyesen nem ismerte, de azt tudja, hogy erős, tapasztalt futó, aki 50 kilométereket fut többnyire, olyan ember, akinek ez a táv edzésjellegű.
További Belföld híreink
Beszélt arról is, hogy az utolsó fotókon látszott Zsolton a küszködés, de „a mozgása nem volt szétesve”, elég gyorsan haladt, nagy tempóval, még a harmadik helyen is futott, amikor nagyjából méterrel a cél előtt elvesztették. A szervező szerint Zsoltnál telefon sem volt, így ha akart volna is, nehezebb lett volna segítséget kérnie.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyalogh-Töreki Judit lett Kemenesmagasi polgármestere
A választáson négy független jelölt indult.

Nyilvánosan megfenyegette Pócs Jánost a Lázárinfón balhézó tiszás aktivista + videó
Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

„El kell törölni” – nagyon szúrja a tiszás szakértők szemét a 13. és 14. havi nyugdíj
Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Lázár János: Szégyen és gyalázat, hogy Magyar Péter és a Tisza bűnözőket fizet a fideszesek zaklatásáért + videó
Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gyalogh-Töreki Judit lett Kemenesmagasi polgármestere
A választáson négy független jelölt indult.

Nyilvánosan megfenyegette Pócs Jánost a Lázárinfón balhézó tiszás aktivista + videó
Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

„El kell törölni” – nagyon szúrja a tiszás szakértők szemét a 13. és 14. havi nyugdíj
Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Lázár János: Szégyen és gyalázat, hogy Magyar Péter és a Tisza bűnözőket fizet a fideszesek zaklatásáért + videó
Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!