Az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményei
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitika eredményekre vezetett.
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitika eredményekre vezetett.

Hivatalosan az alkalmazottaknak mindössze 3,7 százaléka, 144 ezer munkavállaló dolgozott távmunkában a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2018-as adatai szerint.

Az Európai Unió Bíróságának keddi ítélete alapján a Google nem kerülhette volna meg az adófizetési kötelezettségét a magyar reklámadóban.
„Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első. Meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de az M1 más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható a pápa magyarországi útja.
Láng-Bognár Kinga ismertette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t.
Európa nem átjáróház – ezt mondta a francia Republikánus Párt EP-képviselője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában, miután Röszkén járt, ahol megnézte a schengeni határt védő kerítést.

Kölcsönösen számos előny származik a kétoldalú együttműködésből, de még több is származhatna – közölte a miniszter, miután megbeszélést folytatott horvát kollégájával.

Világszerte a koronavírussal fertőzöttek száma 82 171 fő, Európában 510, Magyarországon belül továbbra sincs megbetegedés – tájékoztatott a legfrissebb adatokról az operatív törzs szóvivője.
Akár találós kérdés is lehetne, hogy mi a közös az amerikai demokraták iowai bénázása és Kunhalmi tragikomikus, fatális névtévesztése, Nyirő József és Nyírő Gyula összekeverése között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.