Nyugaton a helyzet megváltozott

Magyarország és Lengyelország magasabb politikai súlycsoportba lépett.

Varga Judit

Az állam- és kormányfők egyértelművé tették, hogy a jogállamiság megsértését az uniós szerződés 7. cikkelye kezeli, és ezért a jogállamiság elveinek állítólagos megsértése önmagában nem elégséges a mechanizmus elindításához. A mechanizmust létrehozó rendelet ezt a szabályt sem fogalmazta meg egyértelműen.

Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul a mechanizmust létrehozó rendelet jogszerűségének vizsgálata érdekében. A bizottság az Európai Tanács következtetéseiben foglaltak szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy a mechanizmus alapján nem fog intézkedéseket javasolni mindaddig, amíg az Európai Bíróság vizsgálata nem zárul le.

Az Európai Tanács tisztázta, hogy a rendelet nem általános hiányosságokra vonatkozik, alkalmazásához konkrét jogsértést kell bizonyítani. A jogsértő magatartások zárt listát képeznek, amibe nem lehet beleérteni rendszeridegen szempontokat (például gender vagy migráció). Ezt a rendelet nem tartalmazta.

Ráadásul a rendelet csak abban az esetben alkalmazható, ha az uniós jog által biztosított más eljárások (például az Európai Bizottság által indítható költségvetési korrekciós vagy kötelezettségszegési eljárások) nem biztosítják hatékonyabban az EU költségvetésének védelmét. Ez sokkal erősebb megfogalmazás, mint amit a rendeletben olvashatunk.

Az Európai Bizottság – a tagállamokkal szoros konzultációban – iránymutatásokat készít a rendelet alkalmazására az önkényes fellépés elkerülése érdekében. A bizottság az intézkedések meghozatalára vonatkozó körülményeket minden más eljárástól függetlenül értékeli (tehát a sokat bírált jogállamisági jelentés önmagában mit sem ér), és értékelé­séért teljes politikai felelősséggel tartozik. Ezeket a rendelet nem tartalmazta.

Amennyiben egy tagállam a meghozott intézkedést az Európai Tanács elé viszi, akkor az Európai Tanács elnöke a kérdést napirendre tűzi azzal a céllal, hogy közös álláspontot alakítsanak ki. Ez erősebb megfogalmazás, mint amit a rendelet tartalmaz.

A mechanizmus a jogbiztonság érdekében kizárólag a következő költségvetési ciklusra vonatkozik. A jelenlegi futó uniós támogatási programokat tehát a mechanizmus semmilyen formában nem érinti. Ezt a rendelet nem tartalmazta.

Ráadásul az Európai Tanács következtetései a rendelet jövőbeli módosítására is kiterjednek. A rendeletet minősített többséggel lehet módosítani, ezzel szemben az Európai Tanács következtetéseit egyhangúsággal kell elfogadni. A tanács következtetései nagyon erős politikai elköteleződést jelentenek, azoktól egyetlen uniós intézmény sem tekinthet el. Ezt a politikai elköteleződést az Európai Bizottság saját kötelezettségvállalásával már meg is erősítette. Ha az uniós intézmények mégsem tartanák magukat vállalásaikhoz, akkor a nemzeti parlamentek akár meg is tagadhatják az úgynevezett saját forrás határozat ratifikációját, ami elengedhetetlen az új költségvetés bevételi oldalának biztosításához. Röviden: amit az Európai Tanács következtetéseiben előirányzott, az bizonyosan meg is valósul.

Az Európai Tanács múlt heti döntése számos tanulsággal szolgál. A legfontosabb talán az, hogy a tagállamok egy ilyen horderejű kérdésben egyértelművé tették: náluk van a végső döntés joga. Az európai együttműködés fő irányait és kereteit a tagállamok határozzák meg, nem pedig az unió intézményei. Az EU célja az, hogy hatékony eszköze legyen a tagállamok közös érdekeken és az európai értékeken alapuló együttműködésének, nem pedig az, hogy nemzetek felett álló testületek bizonytalan tartalmú és legitimációjú politikai és ideológiai meggyőződésüket rákényszerítsék a tagállamokra.

A történtek intézményi olvasata is tanulságos. Az Európai Parlament sokadszor a megoldás helyett a probléma része volt. Az állam- és kormányfőknek nem volt más választásuk, mint olyan megoldást találni, ami semlegesítheti az Európai Parlament korlátlan és öntörvényű intézményi és ideológiai ambícióit. Az Európai Parlament persze nem arról híres, hogy csendben lenyeli a keserű pirulát. Számíthatunk arra, hogy az Európai Bizottság támogatásával a jogállamiság kérdésében utóvédharcokat folytat majd, a migráció és a gender területén pedig új politikai frontokat nyit.

Egy ilyen ellentámadás tíz évvel ezelőtt aggodalomra adott volna okot. Most sem vehetjük félvállról, de az európai integráció dinamikája napjainkra gyökeresen átalakult. Látványosan bebizonyosodott, hogy Magyarország és Lengyelország magasabb politikai súlycsoportba lépett, és szoros együttműködésben képesek meghatározó befolyást gyakorolni az uniós döntéshozatalra. Az uniós politikák címzettjeiből és elfogadóiból azok alakítóivá léptek elő. Ez nem pusztán tárgyalástechnikai kérdés vagy a jól megválasztott politikai taktika eredménye. Magyarország és Lengyelország mögött gazdasági teljesítmény, markáns világnézet, határozott jövőkép és ezekre épülő erősödő politikai befolyás áll. A régió tagállamai egyre magabiztosabban képviselik saját válaszaikat Európa és a világ aktuális kihívásaira. Ha ezt Nyugat-Európa és az uniós intézmények már nem devianciaként, hanem a magától értetődő európai párbeszéd részeként kezelik, akkor mondhatjuk, hogy nemcsak a nyugat-európai gazdasági érdekszféra kiterjesztése történt meg, hanem Európa valódi újraegyesítése. Ez a folyamat még messze nem zárult le, de Kelet-Közép-Európa megérkezett és felkerült a térképre.

Nyugaton a helyzet megváltozott.

A szerző igazságügyi miniszter