Kijevi nyelvháború
A XX. században öt hatalmat is megért kárpátaljai magyarságot végveszélybe sodorták a Porosenko-korszak abszurd passzusai, és még nem látni, mennyire indokolt az új időkbe vetett új reményünk.
A XX. században öt hatalmat is megért kárpátaljai magyarságot végveszélybe sodorták a Porosenko-korszak abszurd passzusai, és még nem látni, mennyire indokolt az új időkbe vetett új reményünk.

Magyarország többek között azt várja, hogy Románia alaposan vizsgálja ki ezt a gyalázatos esetet. A temetőben történteket elítélték a magyar kormánypártok, az Emmi pedig megdöbbenését fejezte ki.

Elítélte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csütörtökön az úzvölgyi katonatemetőben aznap történt erőszakos cselekedeteket, a magyar közösség megfélemlítését célzó „barbár rongálást”.
A szertartás keretében – a papok szóhasználata szerint – felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.
A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben.
A sokrétű valóságból leginkább a kiválóság híre az, aminek jó esélye van arra, hogy a világban érdeklődést keltsen. Persze csak jó kommunikáció segítségével.

Egy nagykorú nemzet nem lehet halottgyalázó, minden halottnak joga van ahhoz, hogy az etnikai és vallási identitásának megfelelő jelkép alatt nyugodjék – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Az Egy nap megemlékezés, 365 nap nemzeti összetartozás jegyében telne a Trianon századik évfordulójára tervezett emlékév – mondta az országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke.
Lőrinczi Zoltán elmondta: a csíksomlyói pápai mise és a hagyományos búcsú közötti időszakban és az az utáni héten is összesen mintegy 150 programot szerveztek Székelyföldön.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus a Bayer Show-ban úgy fogalmazott: a jelek egyértelműek, Donald Trump békét akar, míg Brüsszel a háborút erőlteti.

Nagyon nagylelkűek lettek, amikor lebuktak.

Hatszáz oldalnyi megszorítás.

A Magyar Nemzet egy új sorozatban belül mutatja be, milyen állapotban is vannak egyes vármegyékben a Tisza Párt legfontosabb bázisaiként emlegetett Tisza-szigetek.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

„Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!”

A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.

A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.

Mély megrendüléssel fogadta a szakma a színész halálhírét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.