Pozsár, a kétfeleségű asztalos
Nem volt egyszerű házasodni a század elején
Nem volt egyszerű házasodni a század elején

Lenyűgöző szépségűnek nevezte Erdélyt a háromnapos romániai látogatása után nyilatkozó Ferenc pápa, a csíksomlyói találkozó páratlan élményt nyújtott az erdélyi magyar híveknek.

Itt vagyunk Európa közepén a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is – mondta a kormányfő Sátoraljaújhelyen.

A nemzet jövője ma sem nagyhatalmak, tőlünk független erők, hanem a magyar édesanyák és édesapák kezében van – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.
A 2010-ben megalakult Országgyűlés egyik első döntése volt, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját.
A pápalátogatás mindenkinek fontos esemény volt, amelyből nagyon sokáig lehet ihletet meríteni, és fel kell használni építkezésre.

A házelnök szerint a zsögödi keresztút egy európai emlékeztető arra, hogy „hit, hűség és áldozat nélkül senki számára nincs sem megmaradás, sem feltámadás”.

Az immáron több mint négy évtizede megszervezett Magyar Fesztivállal a New Brunswick-i magyarok azt üzenik, hogy él itt egy magyar közösség, amely büszke magyarságára – jelentette ki a miniszteri biztosa.
A miniszterelnöki megbízott elmondta: európai megoldás az autonómia is, ami nem egy „ördögtől való dolog”, nem jelent „revansvágyat”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus a Bayer Show-ban úgy fogalmazott: a jelek egyértelműek, Donald Trump békét akar, míg Brüsszel a háborút erőlteti.

Nagyon nagylelkűek lettek, amikor lebuktak.

Hatszáz oldalnyi megszorítás.

A Magyar Nemzet egy új sorozatban belül mutatja be, milyen állapotban is vannak egyes vármegyékben a Tisza Párt legfontosabb bázisaiként emlegetett Tisza-szigetek.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

„Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!”

A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.

A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.

Mély megrendüléssel fogadta a szakma a színész halálhírét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.