Bízni kell a kiválóság átütő erejében

A sokrétű valóságból leginkább a kiválóság híre az, aminek jó esélye van arra, hogy a világban érdeklődést keltsen. Persze csak jó kommunikáció segítségével.

Az európai választások előtt próbálnak nyomást gyakorolni Magyarországra Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A gyilkos szándékú lövöldözésig fajuló parlamenti viták mellett azonban nagyszerű emberek csendes és eredményes munkájának gyümölcseként létrejött az Eötvös Kollégium kiválóságnevelő intézménye, új egyetemeket és kutatóintézeteket alapítottak, fiatalemberek sokasága jutott külföldi tanulmányutakhoz.

Hamis állítás, hogy az Eötvös Kollégium a liberális módszernek köszönhette eredményeit: valójában azok, akik többet akartak tanulni, találtak keretei között jobb feltételeket. Az így létrehozott szellemi tőke lett az ipar és a mezőgazdaság magasabb színvonalra emelésének alapvető tényezője is. A múlt század első felében a műveltség fontossága még az osztályharcos szociáldemokratákat is meghódította: a Népszava azt hirdette, a munkásosztály csak akkor veheti át a politikai hatalmat, ha meghódítja az uralkodó osztály magaskultúráját. Klebelsberg Kunó sokat emlegetett művelődéspolitikájának eredményeire a világ is fölfigyelt.

Talán a török világ óta nem volt a személyes élettapasztalatok terén olyan szakadék Európa közepén, mint ma. Akik a vasfüggöny túlsó oldalán élnek, semmit nem értenek abból, ami itt az idősebb nemzedékek életét meghatározta. Egész világszemléletük más tapasztalatokra épül. Közben nálunk az 1990-ig teljhatalmú vezetőréteg kiépítette azokat a személyes kapcsolatokat, amelyek a befektetők előtt – kedvező feltételekkel – megnyitotta a magyar piacot. Ennek fiaik, lányaik máig haszonélvezői, nekik külföldön ordító hazugságokat is elhisznek.

A polgári Magyarországnak gazdag, de részben elfelejtett hagyománya van. A polgári szellem is új tartalommal él tovább a XXI. században. Most alakul ki, és alapja csak a teljesítmény lehet. Műhelyei több figyelmet érdemelnének, mert van, amelyik már az ellenünk beszélő világ felé is sikeresen nyitott.

Kevesek által ismert kiváló folyóiratunk például (a világhálón is) a Hungarian Review, amelyben negyedévenként magas színvonalon hozzuk a világ tudomására, hogy képesek vagyunk az ottani kiválóság szintjén kifejteni saját álláspontunkat. Munkatársai azt is tudják, hogy a kiutat a magas színvonalban kell keresnünk. Ennek elengedhetetlen előfeltétele a kiválóság fontosságának elismerése. A kiválósághoz pedig – az élet minden területén, az iskolában és az egyetemeken is – nagyobb követelmények támasztásával juthatunk.

Ahhoz a kiválósághoz is, amit egyéni és elméleti eredmények igazolnak vissza, s ahhoz is, ami a gyakorlatra épül. „Semmi sincs olyan jól, hogy jobban ne lehessen”, olvashatnánk az el nem évülő jó tanácsot irodalomtörténetünkben, ha az még érdekelne valakit. Noha a digitális forradalom kétségtelenül megváltoztatta az ismeret szerepét a mindennapi életben, és a mennyiség sok tekintetben kiszorította a minőséget, a világ szüntelen megújulási folyamata nem fejeződött be, s abban csak a kiválóak kaphatnak meghatározó szerepet.

A vitaindító tételről azt gondolom, a sokrétű valóságból leginkább a kiválóság híre az, aminek jó esélye van arra, hogy a világban érdeklődést keltsen. Persze csak jó kommunikáció segítségével. A közösségi média új és nagy lehetőséget kínál ehhez.

A szerző irodalomtörténész, professor emeritus

Ballai Attila vitaindító cikke Hírünk a világban címmel április 20-án jelent meg. Eddig hozzászólt Bayer Zsolt: Néma dzsinn ült Ady torkán, április 27.; Csinta Samu: Kolozsvári gyorstalpaló svájciaknak és Csóti György: Történelmi a mulasztásunk, április 30.; Orbán János Dénes: Nem keltik a jó hírünket, május 4.; Pálffy István: Világhírünk a világban, május 7.; Boross Péter: Ne aggódjunk a hírünk miatt!, május 11.; Surján László: A valós magyarságkép nyomában, május 16.; Bencsik Gábor: Az apám is ezt mondta róluk…, május 27.; Magyarics Tamás: Joe bácsi biztonsági érdekei, június 3.