időjárás -3°C Dorottya , Dóra 2023. február 6.
logo

Bízni kell a kiválóság átütő erejében

Taxner Tóth Ernő
2019.06.06. 09:04
Bízni kell a kiválóság átütő erejében

Legszívesebben hosszan méltatnám azokat a szerkesztőket, akik az 1700-as évek vége felé a semmiből megteremtették a magyar sajtót és meghódították a magyar középrétegek figyelmét. Kitágították a szemhatárt, de ehhez a világ híreinek nagy részét a Wiener Zeitungból vették át. A magyar olvasóban meglepően gyorsan kialakult az a kép, ami tágabb világot mutatott annál, amit a helyi gondok uraltak.

Ennek segítségével sok hasznosat átvettek a magyar művészet és tudomány új korszakának kialakításához, a társadalom korszerűsített átrendezéséhez, megtalálták azokat a technikai eszközöket, amelyekkel elősegíthették az életmód javítását, azokat a találmányokat, amelyekből világszínvonalú magyar termék lett. A főúri családok hagyományosan szélesebb nyelvtudása mintául szolgált a nagyobb politikai szerepre törő középrétegnek: a latin mellett egyre többen beszéltek németül, majd más nyelveken is. Kossuth Lajos Amerikában már angolul szónokolt a magyar ügy mellett.

De ahhoz, hogy figyeljenek rá, az is kellett, hogy a magyar honvédek olyan kiváló teljesítménnyel hívják föl magukra a figyelmet, amibe a hatalmas Habsburg Birodalom is beleremegett. (Hasonló történt a pesti srácok hőstettei nyomán 1956-ban.) A negyvenkilences emigrációnak jó néhány tagja publikált a száműzetésének helyszínéül szolgáló ország nyelvén is. A magyar szabadságharcot elítélő megnyilvánulások mellett (vagy ellenére) a század közepén meglehetősen sokat írtak – gyakran jóindulattal – hazánkról. Számos nekünk fontos regényt is lefordítottak európai nyelvekre. Miután az emigráció meghasonlott, elvesztette kapcsolatát a hazai valósággal, s a magyar szabadság ügye eltűnt az érdekesebb kérdések közül.

Ám már az említett első magyar újságok alig győzték cáfolni azokat a képtelen álhíreket, amelyeket rólunk a XVIII. században terjesztettek. Az ismeretlenben rosszat láttatók kommunikációs falát csak kiemelkedő teljesítmények, események tudták áttörni. Nincs történelmileg földolgozott magyarázata annak, hogy a kiegyezés után miért nem tettünk semmit a tudatosan terjesztett vádak ellen, miszerint elmaradott, reakciós, elnyomó zsarnokok vagyunk. Noha íróink, fes­tőink, főleg pedig zenészeink ott voltak Európa nagy művészeti színpadain, tudósaink egy másik fontos területen szintén keltettek némi figyelmet, lényegében föltáratlan, miért harapódzott el a magyarellenes propaganda. Igaz, hazánk politikai élete a Monarchia utolsó két-három évtizedére gyakran gyűlölködésbe torkollott.

A gyilkos szándékú lövöldözésig fajuló parlamenti viták mellett azonban nagyszerű emberek csendes és eredményes munkájának gyümölcseként létrejött az Eötvös Kollégium kiválóságnevelő intézménye, új egyetemeket és kutatóintézeteket alapítottak, fiatalemberek sokasága jutott külföldi tanulmányutakhoz.

Hamis állítás, hogy az Eötvös Kollégium a liberális módszernek köszönhette eredményeit: valójában azok, akik többet akartak tanulni, találtak keretei között jobb feltételeket. Az így létrehozott szellemi tőke lett az ipar és a mezőgazdaság magasabb színvonalra emelésének alapvető tényezője is. A múlt század első felében a műveltség fontossága még az osztályharcos szociáldemokratákat is meghódította: a Népszava azt hirdette, a munkásosztály csak akkor veheti át a politikai hatalmat, ha meghódítja az uralkodó osztály magaskultúráját. Klebelsberg Kunó sokat emlegetett művelődéspolitikájának eredményeire a világ is fölfigyelt.

Talán a török világ óta nem volt a személyes élettapasztalatok terén olyan szakadék Európa közepén, mint ma. Akik a vasfüggöny túlsó oldalán élnek, semmit nem értenek abból, ami itt az idősebb nemzedékek életét meghatározta. Egész világszemléletük más tapasztalatokra épül. Közben nálunk az 1990-ig teljhatalmú vezetőréteg kiépítette azokat a személyes kapcsolatokat, amelyek a befektetők előtt – kedvező feltételekkel – megnyitotta a magyar piacot. Ennek fiaik, lányaik máig haszonélvezői, nekik külföldön ordító hazugságokat is elhisznek.

A polgári Magyarországnak gazdag, de részben elfelejtett hagyománya van. A polgári szellem is új tartalommal él tovább a XXI. században. Most alakul ki, és alapja csak a teljesítmény lehet. Műhelyei több figyelmet érdemelnének, mert van, amelyik már az ellenünk beszélő világ felé is sikeresen nyitott.

Kevesek által ismert kiváló folyóiratunk például (a világhálón is) a Hungarian Review, amelyben negyedévenként magas színvonalon hozzuk a világ tudomására, hogy képesek vagyunk az ottani kiválóság szintjén kifejteni saját álláspontunkat. Munkatársai azt is tudják, hogy a kiutat a magas színvonalban kell keresnünk. Ennek elengedhetetlen előfeltétele a kiválóság fontosságának elismerése. A kiválósághoz pedig – az élet minden területén, az iskolában és az egyetemeken is – nagyobb követelmények támasztásával juthatunk.

Ahhoz a kiválósághoz is, amit egyéni és elméleti eredmények igazolnak vissza, s ahhoz is, ami a gyakorlatra épül. „Semmi sincs olyan jól, hogy jobban ne lehessen”, olvashatnánk az el nem évülő jó tanácsot irodalomtörténetünkben, ha az még érdekelne valakit. Noha a digitális forradalom kétségtelenül megváltoztatta az ismeret szerepét a mindennapi életben, és a mennyiség sok tekintetben kiszorította a minőséget, a világ szüntelen megújulási folyamata nem fejeződött be, s abban csak a kiválóak kaphatnak meghatározó szerepet.

A vitaindító tételről azt gondolom, a sokrétű valóságból leginkább a kiválóság híre az, aminek jó esélye van arra, hogy a világban érdeklődést keltsen. Persze csak jó kommunikáció segítségével. A közösségi média új és nagy lehetőséget kínál ehhez.

A szerző irodalomtörténész, professor emeritus

Ballai Attila vitaindító cikke Hírünk a világban címmel április 20-án jelent meg. Eddig hozzászólt Bayer Zsolt: Néma dzsinn ült Ady torkán, április 27.; Csinta Samu: Kolozsvári gyorstalpaló svájciaknak és Csóti György: Történelmi a mulasztásunk, április 30.; Orbán János Dénes: Nem keltik a jó hírünket, május 4.; Pálffy István: Világhírünk a világban, május 7.; Boross Péter: Ne aggódjunk a hírünk miatt!, május 11.; Surján László: A valós magyarságkép nyomában, május 16.; Bencsik Gábor: Az apám is ezt mondta róluk…, május 27.; Magyarics Tamás: Joe bácsi biztonsági érdekei, június 3.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.