Milyen a hírünk a világban? Sok külföldi körben egyáltalán nem kedvező, de ez a mi esetünkben régóta megszokott állapot, nincsen benne semmi újdonság. Engem inkább az tud bosszantani, ha ezen az örökölt adottságon elkezdünk aggódni. Természetesen nem arról van szó, hogy maga a kérdésfelvetés ne lenne legitim, érthető, jó szándékú, hiszen senkinek sem lehet öröm, ha rossz hírét keltik.
Ám tisztában kell lennünk azzal, hogy ha számunkra mindig, egész történelmünk folyamán az lett volna a fontos, hogy vajon miként vélekednek rólunk mások a nagyvilágban, és ehhez igyekeztünk volna igazítani a tetteinket, cselekedeteinket, akkor egyszerűen már nem is lennénk, nem létezne sem az ország, sem a magyarság.
Mindig mentegetőzésre kényszerítettek
Ha végignézünk több mint ezer év eseménysorán, históriáján, mindig arra akartak kényszeríteni bennünket a honfoglaláskortól a mai migránsjárásos, bevándorlóküldéses, kvótaerőltetéses időkig, hogy mentegetőzzünk valami miatt és szálljunk magunkba, aztán revideáljuk az álláspontunkat.
Nem kedvelem azokat a gondolatmeneteket, mondatsorokat sem, amelyeknek az a veleje, hogy bár keményen, igazságtalanul bánnak velünk, de azért mi is tehetünk róla, mert nem kellett volna bizonyos helyteleníthető dolgokat megtennünk, és tápot, támadási felületet adnunk az ellenségeinknek, ellenfeleinknek, rosszakaróinknak, amikbe belekapaszkodva részben jogosan bírálhatnak minket.
Ezeknek a szövegeknek mindig csak az a céljuk, hogy lelkiismeret-furdalást, bűntudatot okozzanak, s aláássák, elvegyék a magyar nemzet önbizalmát, végső soron negatívan befolyásolva a döntés- és cselekvőképességünket a jelenben.
A történelmi visszatekintést mindjárt azzal kezdhetjük: nem volt szokványos dolog, hogy életben maradhatott egy ideérkező nemzet, nép, amely eleve pusztulásra volt ítélve. Vajon mi volt az a varázslat, ami megtartott bennünket a birodalmak szorításában, más beözönlő, helyüket kereső, a miénkre pályázó vagy már itt lévő, területükhöz ragaszkodó népek támadásai közepette? Nálunk már rögtön megakadtak a Német-római Császárság próbálkozásai is, amire megint mondhatták volna egyesek, hogy nem vagyunk elég alkalmazkodók és nem vigyázunk a jó hírünkre.
A mai napig talány, mi volt az államalapítás sikerének titka, és az, hogy jelentős erőtényezővé válhattunk, amikor minden észszerű érv ellenünk szólt már a kezdetektől. Mondhatjuk mai szóval: nem volt rossz a sajtónk, a reputációnk az Árpád-házi királyok alatt, mert többnyire győztes csatákat vívtunk, s még túléltük azokat a népeket is az elszenvedett vereségek ellenére, akik jóval utánunk jöttek keletről, mint a tatárok, a kunokat pedig integráltuk. Az egész Árpád-házi időszakban egyetlen komoly kísérlet volt arra, hogy az önállóságunkat vazallusi alávetéssé változtassa, egy uralkodó próbálkozott a XI. század közepén, Orseolo Péter, ám őt is megbuktatták.
