Tévhit, hogy napjaink merőben új jellegű és jelentőségű, korábban soha fel nem merült kihívásokat, sorskérdéseket tartogatnak. Éppen ellenkezőleg. Közeli és távoli elődeink agyában, lelkében a miénkhez hasonló gondolatok, érzések ébredtek és munkáltak, ezért is érdemes fejest ugranunk a múlt kútjába, hiszen kincsekre lelhetünk.
Nemcsak némely mai kételyünkre, hanem akár azok megoldására is. Háromnegyed évszázaddal ezelőttről egészen különleges üzeneteket őrzünk, sorozatunk nyitányán onnan rugaszkodunk el.
Aki az orránál kicsit is és előrébb nézett és látott, 1943 őszén pontosan tudta, hogy a háborús vereség elkerülhetetlen. A kurszki csata és az olasz front megnyitása után katonai szempontból mindenképpen az, bekövetkezte csupán idő kérdése. Az azonban még bizonytalan volt, mi minden megy majd veszendőbe, illetve mi az, ami még menthető.
Emberéletben, a határrevíziók során visszacsatolt területekben, presztízsben.
Ebben az ingatag, puskaporos helyzetben közölte Illyés Gyula lapja, a Magyar Csillag Balogh József A nemzeti önismeret eszközei című írását. A várakozásoknál is nagyobb érdeklődést és indulatokat kiváltó témához hozzászólt Keresztury Dezső és Illyés is, így született meg a Hírünk a világban. Amit „helyünk a világban”-ként is hasznos és logikus értelmezni.
Mert azt is egyre riadtabban kereste a magyar szellemi – és a vele nem feltétlenül azonos halmazba tartozó – politikai elit. A kérdés úgy vetődött fel, hová tartozunk, nemcsak a pillanatnyi helyzetet, a szerződésben rögzített szövetségi rendszert tekintve, hanem hosszabb távú jövőképben, lélekben is. Kihez kötnénk a sorsunkat, magunkat, ki kötné magát hozzánk, kinek mit, mennyit jelentünk?
E roppant izgalmas, nem csupán a tétje, hanem a színvonala miatt is emelkedett vitát akkor is érdemes volt lefolytatni, ha mint – egészen pontosan csak utóbb – kiderült, Magyarország ekkor már a legkevésbé sem volt döntéshelyzetben.
Valójában már az 1927-es események kijelölték az utat. Bethlen István miniszterelnök és Mussolini ekkor írta alá a magyar–olasz örök barátsági szerződést, amelynek titkos záradékában a partner vállalta, hogy segíti Magyarországot revíziós törekvéseiben, és e szempont akkoriban – korabeli nézőpontba helyezkedve érthetően – mindent felülütött.