A Magyar Nemzetben a világban való hírünkről és helyünkről indult vita közügy. Balogh Józsefnek, Illyés Gyulának, Keresztury Dezsőnek a Magyar Csillagban 1943-ban erről közölt gondolatait betemette a háború. Keresztury Dezső optimista volt: „Hogy mit kellene s mit lehetne ezen a téren tennünk, oly kérdés azonban, amelynek megvitatása külön alkalmat kíván.
Talán lesz még mód, hogy visszatérjünk rá.” Nem lett. Illyés Gyula tudta: nincs folytatás. Jött a német megszállás, Balogh Józsefet a Gestapo megölte. 1945 után sem lehetett a nemzeti önismeret témáját érdemben tárgyalni.
Ballai Attilának igaza van: vágjunk bele. Mikor, ha nem most? Keresztury annak idején kimondta: „Ellenséges közhangulatban élünk, legalább kétszáz éve egyre gyűlöltebben és megvetettebben.”
A XX. század második fele megváltoztatta a rólunk Nyugaton kialakult képet: 1956 emléke és a vasfüggöny lebontása a szabadságharcosok élvonalába helyezte a magyarságot. Ezért 1990-ben szinte sütkéreztünk az elismerés fényében.
Az első lépések egyértelműek. Tudnunk kell, hogy mások mit gondolnak rólunk. Rögzítsük a tényeket, vegyük hiteles leltárba a jót is, rosszat is. Azután értékeljük, melyik vád alapos, melyik túlzó, melyik torzított. Melyik dicséret indokolt, melyik hízelgő. Mérjük fel, hogy mi mit gondolunk önmagunkról. Sok lesz az ellentétes vélemény.
Az önismereti leltárba kerüljön be mind, és mérlegeljünk: mi igaz, mi nem. Lesz tiltakozás, sértődés, hazaárulózás, de osztom Ballai Attila véleményét: a valóság a szövetségesünk. Ráadásul minden olyan kritika, amit megszívlelünk, egyben cáfolat például a „magyar gőgöt” (olykor bizony joggal) emlegető sztereotípiára.
Miért rossz a külföld magyarságképe? A valós hibáink mellett ott találjuk a tévedések nem rövid listáját, továbbá a tudatos ferdítéseket, de sajnos az is áll, amit Keresztury írt: a negatív „hírek hordozói és alakítói között mind nagyobb szerep jutott az itthoni és külföldi magyarság változatos csoportjainak is”. Tehát nem új jelenség ez, csak épp most ért el ipari méreteket. A belpolitikai csatát külföldön vívni a nemzet elleni legnagyobb bűnök közé tartozik.