Tengeri szörny maradványait találták meg Chilében
A jura időszakban élt tengeri ragadozók maradványait tárták fel kutatók a chilei Atacama-sivatagban.
A jura időszakban élt tengeri ragadozók maradványait tárták fel kutatók a chilei Atacama-sivatagban.
A fogmaradvány egy, a mai Olaszország területén élt egyik utolsó neandervölgyi emberé volt.
Egyenruha-maradványok, gázálarc, személyes tárgyak (zsebkés, pénztárca) is előkerültek.
Ez az első ilyen lelet 2014 vége óta, amikor egy másik diák csontdarabját találták meg.
A hatalmas teknős csontjait és páncéljának több száz lemezét is sikerült kiásni.
Rövid idő alatt negyvenkét ember földi maradványara találtak az észak-mexikói Sonora állam egyik üresen álló telkén a hatóságok – közölte kedden az eltűnt szeretteik keresésével foglalkozó Madres Buscadoras de Sonora nevű csoport.
A Mexikóvárostól keletre fekvő Tetzcotzinco egy több hektáros kert volt, ahová az azték uralkodók és rokonaik vonulhattak el pihenni. A komplexum közepén egy templom magasodott. A területet ma már az aztékok idejéből származó egyik legfontosabb régészeti
Egy 5000 évvel ezelőtt virágzó nagyváros maradványaira bukkantak Izraelben – jelentette a Háárec című újság honlapja vasárnap.
Finnország visszaad az Egyesült Államoknak olyan ősi amerikai emberi maradványokat és relikviákat, amelyeket egy svéd kutató a 19. század végén vitt Európába a mai Mesa Verde Nemzeti Park területéről.
A második varsói metróvonal egyik újabb állomása építésekor hat méterrel a felszín alatt megtalált leletről – medence- és lábszárcsontokról – tavaly decemberben számoltak be a fővárosi hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.