Tizenegymillió éves, kétméteres óriásteknős maradványait találták meg Hamburgtól északra, egy agyagbányában folytatott ásatáson. Gerhard Höpfner, az ásatás vezetője szombaton elmondta, hogy a hatalmas teknős csontjait és páncéljának több száz lemezét is sikerült kiásni a Gross Pampauban felfedezett helyszínen.
A kérgesteknős maradványainak feltárásán egy szakértőkből álló csoport több hétig dolgozott.
A leletet a lübecki természettudományi múzeumban állítják majd ki. A kutatók a kérgesteknős mellett egy kisebb tengeri teknős maradványait, korallokat, egy delfin állkapcsát és egy viharmadár megkövesedett csontjait is kiásták.
A lelőhely nyolc–húsz méterrel a földfelszín alatt húzódik, és szinte a teljes biodiverzitása kirajzolódik benne annak a korszaknak, amelyben a teknős élt – mondta Höpfner.
Teknősmaradványokat rendkívül ritkán fedeznek fel, mivel az elpusztult egyedeket gyorsan felfalták a ragadozó halak, és a páncéljuk is viszonylag hamar lebomlott.
(A vezetőkép illusztráció.)