A hétvégére lezárják a Margitszigetet, de nem teljesen
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológusai és a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Evolúciótudományi Intézetének (MTA ÖKEI) munkatársa cáfolja, hogy a krími-kongói vérzéses láz vírusát (KKVLV) kimutatták Margit-szigeti kullancsokból – köz
A szentmisére, amelyen a szent királylány közbenjárását kérik a nemzetért, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok száz zarándokot várnak.
A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el. Az ünnepélyes alkalmat Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője próbálta megzavarni.
Ma tartják Tolcsvay László Új magyar rapszódia című művének ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol a műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.
Az ukrán kapitány kormányozta a Viking Sigynt, amikor legázolták a Hableányt. Hangfelvételek és tanúvallomások bizonyítják, hogy az utasok figyelmeztették a sétahajóra Jurij Csaplinszkijt.
A világbajnoki ezüstérmes magyar férfi vízilabda-válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte a margitszigeti BENU Kupát, miután a keddi zárónapon 8-7-re győzött a görög csapat ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.