Már csak az olimpiai arany hiányzik Cseh László kollekciójából.

Vogelt idézte az újonc kapus, ilyen erődemonstrációra talán még Kemény Dénes sem számított
A nők görögök elleni 10-9-es sikere után a férfiak is rangadóval kezdtek a világbajnokságon.
Már csak az olimpiai arany hiányzik Cseh László kollekciójából.
A magyar úszók közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek a Margitszigeten, a Széchy Tamás Uszodában – mondta a szövetségi kapitány. Sós Csaba az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, a hazai versenyzőknek előfutamrendszerű lesz a viadal, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat. Elárulta: a csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek.
Az őszi versenynaptárról a kapitány elmondta, a tradicionális hazai viadalokat a szokásoknak megfelelően rendezik meg. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott országos bajnokságot december 8–12. között tartják meg Kaposváron. Arra a kérdésre, hogy néhány hazai úszónál lehetnek-e motivációs problémák, azt felelte: kár lenne tagadni, hogy előfordul, a felhozott példák között pedig a legidősebb Cseh László mellett a legfiatalabbak, Milák Kristóf és Késely Ajna szerepeltek.
„Cseh László életéből egy dolog hiányzik, az olimpiai arany, ő erre tesz fel mindent” – szögezte le a szövetségi kapitány. Hozzátette, nem róható fel Cseh Lászlónak, ha egy világbajnokság vagy kontinensviadal már nem hozza lázba. „Az olimpia halasztódik, a koránál fogva ez nem feltétlenül előny neki, bár az sem biztos, hogy hátrány” – jegyezte meg.
A fiatalok esetében a szövetségi kapitány szerint magasan felfelé ívelő pályafutást kell szüneteltetni, ezekben a napokban érhetnének el sikereket, ráadásul az olimpia jövő évi megrendezésével kapcsolatban is tapasztalható bizonytalanság.
A nők görögök elleni 10-9-es sikere után a férfiak is rangadóval kezdtek a világbajnokságon.
A menesztése után rögtön elindultak a találgatások, hol folytatja a Forma–1 egyik legsikeresebb csapatfőnöke.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.