Újra fúrni kezdett a Marson az Insight robotvakondja
Hét hónapos kényszerszünete után újra fúrni kezdett a Marson az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Insight űrszondájának robotvakondja.
Hét hónapos kényszerszünete után újra fúrni kezdett a Marson az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Insight űrszondájának robotvakondja.

Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és a Holdon jövendő lakóik
A Föld tönkretételével párhuzamosan álmodozunk a Mars élhetővé tételéről, amihez sok egyéb mellett magasabb hőmérséklet, folyékony víz és atmoszféra kellene.

A Nemzetközi Űrállomáson folyamatosan dolgoznak űrhajósok, de már állandóan lakott holdbázisról, emberes marsi utazásról hallani. Ezek a legmerészebb elképzelések.

A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység
Új tervet dolgoznak ki a Marson fúrás közben megrekedt robotvakond, a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) újraindítására.
A Mars One kitalálóinak rá kellett jönniük, hogy nemcsak a Mars-utazás drága, de a valóságshow-készítés is.
A tudósok még vizsgálják, hogy pontosan mi állhat a nemrégiben rögzített marsrengés hátterében, mivel a vörös bolygó tektonikai értelemben halottnak számít – mondta Sárneczky Krisztián, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóköz
Begyűjtötte első talajmintáit a Mars agyagos területéről a NASA Curiosity űrszondája – közölte az amerikai űrügynökség.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.