Túl a Naprendszeren

A Nemzetközi Űrállomáson folyamatosan dolgoznak űrhajósok, de már állandóan lakott holdbázisról, emberes marsi utazásról hallani. Ezek a legmerészebb elképzelések.

A NASA Mars-program résztvevői szelfiznek a pasadenai laboratóriumban Fotó: NASA NASA Forrás: Reuters/NASA

Elhagyta a Naprendszert az első, ember alkotta szerkezet, ami hatalmas tudományos eredmény.

A Nemzetközi Űrállomáson folyamatosan dolgoznak űrhajósok, de már állandóan lakott holdbázisról, emberes marsi utazásról hallani. Ezek a legmerészebb elképzelések.

– Legyenek álmaink, de ezek megvalósításához pénz kell. Ha van forrás, a technológiát is kidolgozzuk, de arra senki se gondoljon, hogy be­látható időn belül olyan eszközök állnak rendelkezésünkre, amelyekkel eljuthatunk egy másik naprendszerben található bolygóra, azaz exobolygóra. Ezek felfedezése fontos, jelentős tudományos eredmény, de ilyen küldetés nincs napirenden – állítja Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke.

Nem álom, hanem valóság, hogy két, ember alkotta szerkezet elhagyta a Naprendszert. Az induláskor nem erre tervezték az amerikai Voyager űrszondákat, de a küldetés befejeztével engedték, hogy menjenek, amerre a gravitáció viszi őket. Az 1977-ben indult Voyager–1 feladata a Jupiter és a Szaturnusz meglátogatása volt, részletes felvételek küldése holdjaikról. A Voyager–2 az előbb említett két gázbolygó mellett a Neptunuszt és az Uránuszt is megnézte. A bolygóvizit után folyamatosan távolodnak, még mindig működő műszereik adatai alapján úgy tűnik, kiléptek a csillagközi térbe. Az első 2012-ben, a Voyager–2 pedig 2018 decemberében több mint 18 milliárd kilométerre járt a Naptól, azaz áthaladt a heliopauzán, azon a határon, amelyen túl a napszél gyengébb a csillagközi tér részecskéinek áramával szemben.

Az elmúlt évtizedekben szondákkal a Naprendszer valamennyi bolygóját végiglátogattuk. A közelmúlt egyik különleges űrkutatási eredménye volt a 13 éven át a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda. A lélegzetelállító felvételeken túl számos felfedezés is köthető a szondához a gyűrűs bolygóról és rendszeréről. A vele utazó, európai gyártmányú Huygens sikerrel landolt legnagyobb holdján, a Titánon. A Cassini 2017 szeptemberében az előzetes terveknek megfelelően megsemmisült a Szaturnusz légkörében. Az összes ehhez hasonló küldetésnél alapvető annak garantálása, hogy nem szennyezünk be más égitestet.

Az ember által személyesen meglátogatott egyetlen égitest a Hold, ahol utoljára 1972-ben járt űrhajós. Azóta számos űrszonda repült oda, de ember nem. Miért? Azért, mert sokkal olcsóbb automata műszerekkel vizsgálódni, hiszen nem kell az űrhajós életfenntartásáról gondoskodni. Ráadásul a mai modern automaták egyre okosabbak, nagyságrenddel többet tudnak egy-két évtizeddel ezelőtt készült elődeiknél. Az ember személyes jelenléte évtizedek óta felesleges – az Apollók repülése idején ez még nem volt igaz –, mert nem tud annyit hozzátenni, mint amennyivel drágább az utaztatása. Martin Rees brit csillagász legújabb könyvében írta, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének minden egyes eredménye újabb szög az emberes űrrepülés koporsójába. Horribilis költségek árán nincs értelme az automatákkal versengeni. Ráadásul, ha elromlik, könnyen pótolható, míg az emberáldozattal járó katasztrófa visszavetné a kutatásokat. Ebből Both Előd szerint az következik, hogy az állandóan lakott holdbázis nem több presztízsberuházásnál. Nem a 380 kilónyi holdkőzet begyűjtése volt a legfontosabb, hanem Neil Armstrong első lépése a szomszédos égitest porában. A versengés azóta finomodott az űrhatalmak között (az egészséges rivalizálás azért kimutatható), ugyanakkor egyre gyakoribb az együttműködés – utóbbira a legjobb példa a Nemzetközi Űrállomás közös üzemeltetése.

Az állandóan lakott holdbázis lehet előremutató kezdeményezés, ha tudjuk, hogy mit akarunk a Holdon tenni! Hogy melyek azok a kísérletek, fejlesztések, amelyeket csak a tőlünk 380 ezer kilométerre keringő égitesten végezhetünk el. Ha kellően alátámasztott koncepciókat fogalmaznak meg, belevághatunk, de ne várjunk átütő sikereket!

– A nemzetközi űrállomás működtetése fontos, de egyáltalán nem olyan hatalmas üzlet, mint ahogy azt sokan mondják. Ha az ott folyó kísérletek valóban átütő eredményekkel gazdagítanák az emberiséget, akkor nem egy, hanem húsz űrállomás keringene a Föld körül. Ezért nem biztos, hogy a 2028-ig meghosszabbított működési idejű bázisnak lesz folytatása – véli Both Előd, aki szerint a Hold túlsó oldalára telepített rádiótávcsőnek lenne értelme, mert azzal a földi zavaroktól mentesen végezhetnének megfigyeléseket.

A NASA Mars-program résztvevői szelfiznek a pasadenai laboratóriumban
Fotó: Reuters/NASA

Csakhogy nem ilyen egyszerű a helyzet. A kínaiak a közelmúltban – az űrkutatás történelmében először – sikeresen leszálltak egy szondával a Hold túlsó oldalán. De ebből nem következik, hogy komplett rendszereket tudunk telepíteni. Jobbat, mint amire a földi eszközök képesek. Márpedig akkor van értelme a dolognak, ha a földinél hatékonyabb eszközpark épül a Hold hátsó felén.

Ezek szerint le kell mondani a marsi utazásról? A technológia adott, hiszen számos űrszonda kering a vörös bolygó körül. De csak kicsiben működik a dolog. Az űrszondát célba juttató rakétánál a Marsra készülő ember számára jóval nagyobb kell. A Holdra induló amerikaiakat a 140 tonna teherbírású Saturn V rakéta vitte, jelenleg nincs ilyen kapacitású eszköz. Az elérhető legnagyobb rakéta, a Falcon Heavy hatvan tonnát képes felvinni! Azaz a vágyaink nincsenek szinkronban jelenlegi lehetőségeinkkel.

A tervek szerint 2020 júliusában indul útnak a Mars 2020 névre keresztelt űrszonda, és 2021 februárjában érkezik meg a vörös bolygóra. Egyik legfőbb feladata talajminták gyűjtése, amelyeket egy másik berendezés hoz vissza. Három űrindítás kell ahhoz, hogy nagyjából egykilónyi kőzet a földi laborokba kerüljön. Három ember oda-vissza útja nem oldható meg három rakéta felhasználásával. Nincs legyőzhetetlen technikai akadály, kizárólag anyagi megfontolások döntik el, hogy megyünk vagy nem megyünk. Az űrkutató szerint azonban az Apollo óta nem volt az amerikai űrprogramban olyan nagyratörő terv, amelyet a következő elnök ne törölt volna el. Minden azon múlik, hogy kap-e elég forrást az amerikai űrügynökség. A jelenlegi húszmilliárd dolláros éves költségvetés többszörösét kellene adni a marsi utazást lehetővé tevő rakéta és űrhajó kifejlesztésére.

Az űrkutató az emberes bolygó- és holdlátogatások helyett az automata műholdak fejlesztését támogatja, olyanokét, amelyek a távközlést, a navigációt, az időjárás-előrejelzést segítik. Amelyeknek konkrét gyakorlati eredményük van.

A marsi út az elsőségről szólna, amely ha sikerrel jár, az emberiség történelmének újabb kulcsmozzanata lesz. Egy álom megvalósul – valószínűleg gyakorlati haszon nélkül.