Bemutatták az első jó minőségű videót, amelyet a marsjáró készített
Az irányítócsapat tagjai úgy érezték, mintha maguk is benne ülnének a járműben.
Az irányítócsapat tagjai úgy érezték, mintha maguk is benne ülnének a járműben.

A Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után csütörtökön landolt a Marson.

Alig több mint egy hét alatt ez a harmadik űreszköz, amely elérte a Marsot.

Arra keresi majd a választ, hogy volt-e élet valaha a Marson?

A legújabb kutatási eredményeket összefoglaló atlasz lapjain életre kel a vörös bolygó felszínének története.

A Tianven-1-nek tíz földi napra van szüksége ahhoz, hogy megkerülje a bolygót.

Ma belép a Mars gravitációs vonzáskörébe és pályára áll a Tienven–1 kínai űrhajó.

A NASA közlése szerint a műszer nem volt képes tovább hatolni a talajban, hogy mérje a vörös bolygó hőmérsékletét.

Július 23-i indulása óta felvételt készített a Földről és a Holdról, valamit számos szelfit is küldött.

A NASA nagyszabású terveket fogalmazott meg az űrkutatási programban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.