A tervek szerint az öttonnás, legénység nélküli űrjármű két-három hónap múlva kísérli meg a Marsra szállást.

Kiderült a málna sokak által nem ismert titka
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
A tervek szerint az öttonnás, legénység nélküli űrjármű két-három hónap múlva kísérli meg a Marsra szállást.
Az Egyesült Államok már többször juttatott kutatóberendezéseket a Marsra, Kína most fog először – ha sikerül az expedíció. A kínai űrhajó egy kis marsjárót is vitt magával kutatási célból.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
A NASA támogatja a magyar Puli Space fejlesztését
A Puli Space pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy vízkutató detektora a holdi erőforrások kategória első díját nyerte el tavaly az amerikai űrügynökség „Honey, I shrunk the NASA payload” (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán, amelyen olyan megvalósítható, kis méretű és kis tömegű holdi mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek cipősdoboznyi méretű kis robotokon is bevethetők – írja az MTI.
A verseny folytatásában az első rész díjazottjai vehettek részt. Végül tíz csapat adott be részletes pályamunkát: ebben azt kellett bemutatniuk a csapatoknak, hogy miként fogják megvalósítani elképzelésüket a gyakorlatban. A zsűri a rendelkezésre álló pénzügyi keret megemelésével összesen négy projektet díjazott, és külön kiemelte a beküldött pályázatok kiemelkedően magas színvonalát – hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint a holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök közül egyedül a Puli vízszimatolója került be a díjazottak közé, és kap 225 ezer dollár támogatást a megvalósításhoz.
„Óriási elismerést kaptunk a világ vezető űrügynökségétől, nagyon boldogok és büszkék vagyunk. Hihetetlen közösségi munkával értük el ezt az eredményt, tíz év küzdelmei után úgy érezzük, megérdemeltük a sikert. Külön öröm számomra, hogy kiváló hazai partnereket tudtunk megnyerni, nagyon erős csapattal vágunk neki a feladatnak. Hiszünk abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, amelyek képesek egy másik égitest elérésére és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában” – idézik a közleményben Pacher Tibort, a Puli Space vezetőjét.
A nemrég sikeresen végrehajtott kínai Csang’o–5 Hold-expedíció után indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak a Holdra: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA-műszereket és kis méretű holdjárókat is.
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.