Ekkora kárt okoznak a rongálók a vonatokon és buszokon + videó
A MÁV–Volán-csoport minden esetben rendőrségi feljelentéssel él
A MÁV–Volán-csoport minden esetben rendőrségi feljelentéssel él

Az utasok nem ússzák meg a pótlóbuszozást sem.

Kimaradó, illetve rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani.

Kezdődik a balatoni előszezon a vasúton is.

Az utasok közül senki nem sérült meg, a helyszínelés alatt pótlóbusz közlekedik az érintett vonatok helyett

A MÁV szabályzata egyértelműen fogalmaz a különkocsi foglalásának lehetőségéről.

Természetesen nem maradhatott el a két ország összehasonlítása sem.

Viszont drágul a pótdíj.

Erre kell figyelni a csoportos utazások szervezésénél, ami a kísérők számára immáron ingyenes.

Április közepétől július elejéig több ütemben még nagyobb munkálatok várhatók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.