Hivatalos: Október elsején hallgatják meg Trócsányi Lászlót
A három órás meghallgatás során a volt igazságügyi miniszternek előzetesen feltett írásbeli, illetve szóbeli kérdésekre is válaszolnia kell.
A három órás meghallgatás során a volt igazságügyi miniszternek előzetesen feltett írásbeli, illetve szóbeli kérdésekre is válaszolnia kell.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren dicsérte volt munkatársát, Corey Lewandowskit, aki szerinte „remekül beszélt” a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti meghallgatáson.
Az igazságügyi miniszter szerint a bevándorláspárti bosszúhadjárat részeként a jól ismert hazug vádak ismétlődtek meg, melyeket tételesen cáfoltak.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a nap tanulsága, hogy politikai eszközként használják az európai intézményeket.
– A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és – akárcsak idén – jövőre is indít olyat, amelyik a következő költségvetés megalapozását készíti elő – mondta a miniszter.

Egyes nemzetközi előrejelzések szerint mind a világgazdaság, mind az eurózóna gazdasági bővülése lassul, a kormány ezért dolgozta ki a gazdaságvédelmi akciótervet – mondta a pénzügyminiszter.

William Barr amerikai igazságügyi miniszter nem kíván megjelenni a képviselőház igazságügyi bizottságának csütörtökre tervezett meghallgatásán – közölte szerda este Jerry Nadler, a bizottság demokrata párti vezetője.
Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága azt követően tartott meghallgatást, hogy Orbán Viktor az MNB elnökének újbóli kinevezését javasolta az államfőnek.
Külföldi útra hivatkozva nem jelent meg és nem tett tanúvallomást Kóka János, az SZDSZ korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere a Budaházy-ügy csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.