A vezetésben és a keretben is nagy változások jönnek Kispesten
A társtulajdons szerint lesz sportigazgató, és hat-nyolc futballistától megválik a klub.
A társtulajdons szerint lesz sportigazgató, és hat-nyolc futballistától megválik a klub.

Nem fogadtuk jól a döntést – nyilatkozta Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa tegnap a Kossuth rádió Sportvilág című műsorának.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

A konfliktus lezárása a cél.

Itt vannak a részletek.

Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.

Paradise Lost gótikus remekműve ma is igazodási pont.

A közlekedéstől az utazáson át egészen a nyugdíjasok mindennapjait érintő kérdésekig terjedt olvasóink érdeklődése júliusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.