Harmadszor is Trump életére törhettek, fegyveres férfit kapcsoltak le a rendőrök
A republikánus elnökjelölt gyűlésének közelében tartóztatták le a 49 éves Vem Millert.
A republikánus elnökjelölt gyűlésének közelében tartóztatták le a 49 éves Vem Millert.

A keresztény közösség ellen készült elkövetni terrormerényletet egy egyiptomi férfi Olaszországban. A huszonkét éves afrikai bevándorlót Bergamóban tartóztatták le.

A titkosszolgálat ezúttal megerősített biztonsági intézkedésekkel készül.

Már senkit sem érdekel, hogy kisgyerekeket és édesanyákat gyilkolnak meg a nyílt utcán vagy egy fesztiválon.

Egy, a Donald Trump elleni második merényletkísérlet után végzett közvélemény-kutatás szerint a demokraták több mint negyede úgy véli, hogy az ország jobban járt volna, ha a merénylők sikerrel járnak.

Nem elégedett az FBI munkájával a republikánus elnökjelölt.

Ryan Wesley Routh azt is leírta, szerinte miben hibázott a volt amerikai elnök.

A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkosszolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején.

A politikai hatalom gyakorlása életveszéllyel is járhat.

A támadás veszélybe sodorja Libanon biztonságát és stabilitását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.

Ilyen blokkokat először építenek az Európai Unió területén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.