Hazaküldi a dán kormány az illegális bevándorlókat
A Dániában engedély nélkül tartózkodó migránsok hazatelepítése lesz az egyetlen feladata az új hatóságnak.
A Dániában engedély nélkül tartózkodó migránsok hazatelepítése lesz az egyetlen feladata az új hatóságnak.

Ismételten fölvetődik Soros Györgynek és alapítványi hálózatának felelőssége.

Egy civil szervezet állítja, elsüllyedhetett egy bevándorlókat szállító hajó Málta közelében.

Embercsempészek segítségével több tucat bevándorló hajózna át Törökországból a görög szigetekre.

Líbia Rómát követve szintén lezárta kikötőit, az útnak indulók így könnyen a tengeren ragadhatnak.

Svédországban kiutasításukra váró illegális bevándorlókat engedhetnek szabadon a táborokból.
Athéntól északra, a Ritsona migránstáborban regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést.

Bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.

Magyar Péter pedig nem alternatíva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.